Országút

Buzsáki Virág és Zathureczky Márk a Hegyi OB bajnoka

A felnőtt férfi, a felnőtt női, az utánpótlás férfi és az utánpótlás női korcsoportok számára kiírt hegyi országúti országos bajnokságot 2019. április 20-án, szombaton rendezték Orfűn. A versenyzőknek két futamot kellett teljesíteniük, melyeken pontokat kaptak, a pontozás során a futam győztese 1 pontot, a második 2 pontot, a többi versenyző pedig a helyezés számának megfelelő pontot kapta. A verseny győztese az a kerekes lett, aki az egyéni időfutamon és a tömegrajtos verseny összességében a legjobb helyezési számmal, vagyis a legkevesebb ponttal rendelkezett.

Az U15-ös fiúk korcsoportjában Radics Milán (Szeleshát Birtok Kecskeméti ES) diadalmaskodott, aki a 3,5 kilométeres kronót nyerte, míg a 15 kilométeres mezőnyversenyben másodikként zárt. Varga Kristóf (Hungaro Fondo) lett az ezüstérmes, míg Majoros Dávid (Kőbánya Cycling Team) a bronzérmes.

Az U17-es lányoknál Kovács Korina (Debreceni Sportcentrum) mindkét futamot nyerve szerezte meg az aranyérmet csapattársa Dobi Lili (Debreceni Sportcentrum) és Kovács Judit (Kontent-DKSI) előtt.

A tizenhét éven aluli fiúknál szintén debreceni főlény volt Árvai Kristóf (Kontent-DKSI) az egyenkéntin ugyan csak második lett, de a mezőnyverseny megnyerésével bebiztosította győzelmét. A dobogó következő fokára klubtársa Szijártó Zétény (Kontent-DKSI), a harmadikra pedig Magyar Gergő (GYAC) állhatott fel.

Az U19-es lányoknál Jordán Dorka (Lotus Cycling Team) magabiztosan győzte le riválisait, mögötte Ferenczi Nikolett (Debreceni Sportcentrum) és Tircsi Andrea (KSI SE) ért célba.

Az U19-es fiúk korcsoportjától kezdve a mezőnyverseny során már 22,2 kilométer várt a résztvevőkre, ők már a TV-toronyig küzdötték fel magukat, a bajnoki címet Bajorfi Ádám (GYAC) kaparintotta meg mindkét számot megnyerve Lepold Sámuel (Green Riders-Csepel) és Csorba Bence (Szeleshát Birtok Kecskeméti ES) előtt.

Az U23-as fiúk küzdelmében a pontszámokat tekintve hármas holtverseny alakult, mivel Istlstekker Zsolt (BVSC-Zugló) az időfutam során csak a negyedik lett, de a mezőnyversenyt nyerte, így övé lett az aranyérem Orosz Gergő (Pannon Cycling Team) és Forray András (Pannon Cycling Team) kettősét maga mögé utasítva.

A női elit bajnoki címét Buzsáki Virág (Epronex-BSS Oil Team) szerezte meg, hatalmas csatában legyőzve Matuz Etelkát (FTC), míg a bronzérem Temela Eszter (Fehérvár Cycling Team) nyakába került.

Az elit férfiak versenyének végén szintén az Epronex ünnepelhetett Zathureczky Márk (Epronex-BSS Oil Team) érdemelte ki a bajnoki címet, az ezüstérmes Szentpéteri András (Kontent-DKSI), míg a bronzérmes Móricz Dániel (Pannon Cycling Team) lett.

RÉSZLETES EREDMÉNYEK

2019szo20ápr10:00szo23:00Hegyi OBOrfű - Horgász büféSzakágOrszágútKategóriaMKSZ Országos Bajnokság

Szerző
Fotó: Facebook
'Fel a tetejéhez' gomb