Triál

Fantasztikus 6. helyezés az UCI Triál világbajnokságon

Kedden ért véget a kínai Chengduban megrendezett BMX ès Triál világbajnokság, melyen Magyarországot két versenyző is képviselte. Az számunkra esélyesebb, Junior kategóriában az itthon is sokszoros kupagyőztes, Kovács Péter, míg a felnőttek Elite kategóriájában Misik Tamás állt a rajthoz.

A versenynek helyt adó kínai városban a tavalyihoz hasonló, kiváló színvonalú verseny várta a ridereket. A 2018-as szintet magasra tették a szervezők. A rendkívül nehéz akadály pályákat (szekciókat) viszont még a tavalyi és az új világbajnoknak sem, vagy csak komoly erőfeszítések árán sikerült teljesíteni. Mindemellett a tavaly bevezetett új szabályrendszer mindenkinek jóval objektívebb teljesítménymérést, és a helyezések még inkább tudás alapú rangsorát biztosítja az indulóknak. Kovács Péternek jól sikerült az idei év, remek felkészülési időszak után kiváló formában állhatott rajthoz. A nehéz szekciók kedveztek a magyar Junior versenyzőnknek, aki ugrásmagasságban jóval a mezőny felett teljesít. A technikás sziklás-vizes pályák ugyanakkor Péter számára jóval nagyobb koncentrációt és hibalehetőséget jelentettek, mivel ilyen jellegű gyakorlópályából mindössze egy-két darab található az egész országban.

A triál szekciókon a kerékpárosnak úgy kell végigmenni, hogy minél több akadályon jusson át lábletétel nélkül. Az új szabályrendszerben viszont azt is értékelik, hogy egy szekción belül a versenyző milyen messzire jut. E mellett, ha átjut egy akadályon az plusz pont, viszont ha leteszi a lábát, azért pontlevonás, hibapont jár.

Péter a selejtezőben megszerzett 6. helyezés után a fináléban is a fantasztikus 6. helyen végzett. Misik Tamás Elite kategóriában a 30. helyezést szerezte meg.

„Rendkívül nehéz és változatos szekciókkal találkoztunk. Az első versenynap végén láttam, hogy sikerült bekerülnöm a 2 napra rá megrendezett döntőbe. Igyekeztem itt még jobb teljesítményt hozni, ám volt, hogy a világbajnok is a hat akadály közül az elsőn jutott csak túl, ez talán jól jellemzi a szekciók nehézségét. Számomra a legnehezebb az a szekció volt, ahol egy épített medencében kellett a vizes sziklákon végig ugrálnunk. Itt egy egyensúly elvesztés után volt, aki bele is esett a vízbe. Egy ideig sikerült a 3. helyre felkapaszkodnom, ennek nagyon örültem ám végül pontazonosságban a UCI Világbajnokság döntőjében 6. helyen végeztem. Az ugrás magasságok nagyon rendben vannak, technikailag kell még sokat fejlődnöm. Rendkívül boldog vagyok, életem legjobb eredményét sikerült elérnem ezen a versenyen” – nyilatkozta Kovács Péter.

Az szép eredményekhez gratulálunk, további sok sikert kívánunk!

A Triál szakágban 1 hét múlva kerül sor az Országos Bajnokságra, melyet idén Püspökladányban, az Extreme Bike Day-en, Magyarországon először, fedett csarnokban rendeznek meg. Kovács Péter természetesen a Junior Országos Bajnoki cím nagy esélyese is egyben, így számára várhatóan remekül zárul a 2018-as év is.

2018vas25nov00:00vas23:59Extreme Bike Day 3.0Triál Országos BajnokságPüspökladány - Gellér Sándor SportcentrumSzakágTrialKategóriaMKSZ Országos Bajnokság

'Fel a tetejéhez' gomb