Országút

Trónfosztás az időfutam bajnokságon

Peák Barnabás és Hajnal Adrienn először győztek!

A nők és a férfiak versenyében is izgalmasan alakult a 2018-as időfutam bajnoki cím sorsa Debrecen szomszédságában, bár a végeredmény szempontjából csak a hölgyek versenye volt másodpercre kiélezett…

Június 28-án, csütörtökön, Debrecen-Bocskaikert mellett, a már ismert hermetikusan lezárt autóút szakaszon rendezték a 2018-as országúti időfutam bajnokságot, szeles időben, időnként szemerkélő esőben. Az utánpótlás futamok során hevesebb széllökésekre is sor került, de az elit férfiak futama során is igen erőteljes légmozgás volt, ami az esélyeseknek hasonlóképpen nehezítette a dolgát.

Pelikán János

A férfiak 38 kilométeres versenye során előzetesen a címvédő Pelikán János (MyBike-Stevens) és a trónkövetelő – másodéves U23-as – Peák Barnabás (Kontent-DKSI) küzdelmére lehetett számítani. A teljesen sík, tüköraszfalttal borított, 18 kilométeres, fordítós pályán zajló időfutam ennek megfelelően alakult. A másfél hete, a Szlovén Körversenyen remek kronót teljesítő Pelikán kezdett jobban, erőltetve a tervezett tempót, de ez egyre rosszabbul esett számára és nem is tudta tartani. Az első fordítónál még vezetett, de az első kör végére megfordult a tendencia és innen Peák előnye nőtt egyre jobban.

A pálya szembeszeles felével mindenkinek meggyűlt a baja, míg kifelé 50 km/h fölött lehetett haladni, itt a bő 45 km/h körüli tempót se sokan tudták tartani. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség svájci központjában készülő Peák – ha megszenvedett is érte – de elég gyors tudott maradni itt is, Pelikán a második szembeszeles egyenesben már gyakorlatilag teljesen elkészült az erejével. Így még a második hely sem lett meg, Fejes Gábor (Sartak Timace) szorította le a dobogó harmadik fokára. Peák Barnabás a következőket nyilatkozta az időfutamról a befutót követően:

„Csináltunk egy-két-felmérést a múlt héten, tudtam, hogy jó formában vagyok, és amikor a DKSI csapatával megkezdtük a melegítést, már akkor is éreztem, hogy most elég jók a lábaim. Kifelé végig 55 km/h körül mentem a hátszél miatt, akkor még nagyon közel volt a Jani, az első fordulónál még azt hittem, közelebb is volt, mint egy perc. Utána az első szembeszeles rész már nagyon kemény volt, a fordulóig végig számoltam vissza a kilométereket… Tudtam, hogy a két kifelé túlélhető, de a visszafelé az „szülés” lesz mindenkinek. Szerintem még soha nem küzdöttem ennyire, mint az utolsó egyenesben. Próbáltam 45 körül menni, de nagyon nehéz volt a szembeszélben megtartani a sebességet.”

Hajnal Adrienn

A nők között a kétszeres hosszútávú triatlon-bajnok, Hajnal Adrienn viccelte meg a hazai kerékpáros élmezőnyt, és a 19 kilométeres távon ha csak minimális különbséggel is, de gyorsabbnak bizonyult a címvédő Király Mónikánál. A Ferencváros versenyzője így nyilatkozott a meglepetés-sikerről:

„A Fradinál triatlonozom két és fél éve, a három sportág közül a bringa megy a legjobban, így gondoltam elindulok, hátha felcsúszok egy dobogóra. jó volt a verseny, nyilván kegyetlen volt, de tetszett a pálya és az aszfalt is. Egy hónapot edzettem erre célirányosan Molnár Gergő segítségével. Heti három egy-két órás időfutam-edzés időfutambringával, és hétvégén hosszú tekerés, ami a hosszú távú triatlonra készülés is egyben. Most a következő cél Nagyatád, aztán nagy pihi, és utána meglátjuk, lehet több kerékpárversenyen is indulok majd a jövőben…”

RÉSZLETES EREDMÉNYEK

2018csü28jún10:00csü16:00Időfutam OBDebrecen - BocskaikertSzakágOrszágútKategóriaMKSZ Országos Bajnokság

DOBOGÓSOK

U13
1, PAKOT András Gusztáv (Kőbányai Torna Club SE)
2, HANCZ Tamás (SZENYOR KERÉKPÁROS SZABADIDŐ SE)
3, LERNYEI Samu (Hungaro Fondo)

WU15
1, KŐSZEGI Bianka (KSI SE)
2, FISCHER Fanni (Hungaro Fondo)
3, SÁRY Boglárka (KSI SE)

U15
1, MAGYAR Gergő (Győri Atlétikai Club)
2, BÁN Benedek (Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület)
3, SZEGEDI Marcell (KSI SE)

WU17
1, KOVÁCS Judit (KONTENT-DKSI)
2, TIRCSI Andrea (KSI SE)
3, NEUBAUER Eliza (SZINGO-Fehérvár)

U17
1, SZIJÁRTÓ Zétény (KONTENT-DKSI)
2, MÉSZÁROS Bence (KSI SE)
3, HÁJOS Dániel (BVSC-Zugló / Budapest)

WU19
1, HIDEG Nóra (SZINGO-Fehérvár)
2, BUZSÁKI Virág (Pavé Cycling Academy / Budapest)
3, HONOS Csenge (KSI SE)

Amatőr női
1, KÁRPÁTI Andrea (Budapest)
2, ŐSI Eszter Aliz (Vác)
3, JÓZSÁNÉ ROMÁN Szilvia (Csepel-szigeti Kerékpáros Triatlon SE)

Amatőr master 3
1, BALÁS Attila (ZENGŐ SE Hosszúhetény)
2, BALOGH Lajos (Sólyom Team SE)
3, RÉVÉSZ Gábor (Szeged)

Amatőr master 2
1, RÁKÓCZI Viktor (SZINGO-Fehérvár)
2, HORVÁTH Ákos (Sólyom Team SE)
3, SZABÓ Ferenc (Balmazújváros)

Amatőr férfi (19-39)
1, JÁNOKI Ádám (Polythlon ETK / Vác)
2, TÓTH Norbert (SAXUM KSC)
3, HRENKÓ Norbert (NYKSE / Nyíregyháza)

Felnőtt női
1, HAJNAL Adrienn (FTC/Budapest)
2, KIRÁLY Mónika (SC. MICHELA FANINI)
3, ARANY Gitta (KONTENT-DKSI)

U19
1, FORRAY András (KSI SE)
2, GENZLER Tamás (Szekszárdi Szabadidős Kerékpáros Egyesület)
3, MÉSZÁROS Ábel (KONTENT-DKSI)

U23
1, VALTER Attila (Pannon Cycling Team)
2, ANDRÁS Vince (Dr. Bátorfi-Agria  KTK/Eger)
3, DINA Dániel (Pannon Cycling Team)

Felnőtt férfi
1, PEÁK Barnabás (KONTENT-DKSI)
2, FEJES Gábor (Cyklisticky Klub Spartak Tlmace)
3, PELIKÁN János Zsombor (MyBike-Stevens)

A 2018. évben is a DKSI Debreceni Kerékpáros Sport és Szabadidős Ifjúsági Egyesület által a Magyar Kerékpáros Szövetség égisze alatt megrendezett Egyéni Időfutam Országos Bajnokság 200 körüli résztvevővel, sikeresen lezajlott június 28-án csütörtökön, a Bocskaikert melletti országúton. A versenyen a hazai klubok színe-java felvonult, a versenyszám legjobbjaival. Az időjárás mondhatni kegyes volt, igaz egész nap borult volt az ég, enyhén szemerkélt is az eső a délutáni órákban, de az igazi vízibiciklizést most megúszta a mezőny. A verseny lebonyolítása gördülékeny volt, hála az összeszokott szervezőgárdának. 10 órakor az U13 korcsoport versenyzői kezdték a napot, és fél 4 körül járt már az idő, mikor az utolsóként indított Felnőtt férfi (Elit) kategória résztvevői is befejezték a futamot. Hosszú nap volt, de szép eredményekkel zárult! 10 igazolt és 4 amatőr kategóriában hirdettünk eredményt, és bajnoki címet! A helyezetteknek járó érmeket, valamint a bajnoki mezeket dr. Princzinger Péter, az MKSZ elnöke, és Vízer Barnabás főtitkár adták át. Az MKSZ Versenybírói Testülete által a több mint 25 éve bíráskodó versenybírók elismerése céljából alapított emlékérmet vehette át Andó János; a kitüntetést Verebélyi Lajos, az OB vezető versenybírója adta át (Vadas Gábor, a másik díjazott nem tudott jelen lenni). Az eredményekről elmondható, hogy csapatszinten a KSI SE és a KONTENT-DKSI szerepeltek a legeredményesebben, hiszen a KSI 7 dobogós helyet (2 bajnoki címet), míg a KONTENT-DKSI 5 dobogós helyet (3 bajnoki címet) szerzett. A SZINGO-Fehérvár eredménye 3 dobogós hely (2 bajnoki cím), míg a Pannon Cycling Team, a Szekszárdi SZKE, és a Hungaro Fondo is 2-2 dobogós helyezéssel zárták a napot! DKSI

 

'Fel a tetejéhez' gomb