Cyclo-cross

Fetter Erik a kiváló 29. helyet szerezte meg a Cyclocross Világbajnokságon

BringaSport – 2017.01.28 – Jelenleg – január 28-29-én – zajlik a Cyclocross Világbajnokság Luxemburgban, ahol Búr Zsolt (Vialand Racing Team) és Fetter Erik (PCCC Bianchi) képviselik hazánkat. Fetter Erik (PCCC Bianchi) technikás, de nyugodt versenyzéssel a 29. helyen teljesítette a 2017-es cyclocross világbajnokság junior futamát a luxemburgi Bielesben. A múlt heti hoogerheide-i világkupa már bizakodásra adhatott okot, ott a 38. helyen érkezett.

DSC_5637

Így nyilatkozott a verseny után:

“Montiban sikerült ilyen jól teljesítenem utoljára világveresenyen, cyclocrossban ez volt az első. Óriásit estem az egyik betonos kanyarban, nekiestem a kordonnak az egyik emelkedő előtt. Ezek után fel kellett tolnom a bringát, majd a beszorult lánccal is még szenvedtem egy darabig. Ekkor előztek meg legalább nyolcan. A technikásabb részek, kanyarok mentek jól, de az erővel sem volt gond. Persze a végére már nem sok maradt bennem, de már a gondolkozom a következő vébén.”

DSC_5634

Eriket 46-ként szólították be, de a rajt utáni káoszt sikeresen kivédve már a huszadik helyen fordulhatott a pálya hátsó szekciójára. A versenyt kerékpár csere nélkül, az említett láncleesés kivételével gond nélkül teljesítette.

'Fel a tetejéhez' gomb