Országút

A Tour de Hongrie olimpiai kvalifikáció szempontjából megszerezhető pontjai

BringaSport – 2015.08.05 – Tegnap, augusztus 4-én, Szombathelyen indult a 2015-ös Tour de Hongrie, amely fontos olimpiai és világbajnoki kvalifikációs viadal. A versenyzők a dicsőségen kívül a pontokért is küzdenek.

A Tour de Hongrie során háromféleképpen szerezhetőek pontok, az adott szakaszok befutója, az összetett végeredménye, illetve az összetettben vezető megkülönböztető trikó viselése alapján. Minden egyes etap során az első három helyezett szerez egységeket, mégpedig 8, 5, illetve 2 pontot. A hat szakasz alatt így összesen 90 pont talál gazdára.

A prológot követően külön díjazzák az összetett verseny éllovasát, azaz a sárga trikó viselőjét, aki minden egyes nap 4 ponttal gazdagodik.

Az összetett végeredményét tekintve az első nyolc kerékpáros kap pontokat, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség szabályzata alapján minden második kategóriás megméretésen 40, 30, 16, 12, 10, 8, 6 és 3 pont gyűjthető.

Hazánk jelenleg sajnos nem áll túlságosan előkelő helyen, országunk 156 ponttal az UCI Europe Tour nemzetek rangsorában a 33. pozícióból várja a folytatást. Az országos bajnokságot leszámítva nemzetközi kategorizált versenyen csak Kusztor Péter (Amplatz-BMC) és Molnár István (Mugen Race) kettősének sikerült a pontszerzés.

_VAN1595

A Tour de Hongrie során kettőzött erővel kell küzdenie hazánk versenyzőinek, mivel a 2016-os riói olimpia kvótájának megszerzéséhez elengedhetetlen egy kiemelkedő összetettbeli eredmény elérése. Tegyük fel, ha Kusztor Péter (Amplatz-BMC) megnyeri az összetettet és legalább egy harmadik helyet is szerez valamelyik etap során, akkor körülbelül az év folyamán megszerzett 80-85 pontjával már nagy valószínűséggel az Europe Tour egyéni ranglistájának első 200 versenyzője között zár, amely egy kvóta biztos megszerzését eredményezné!

Az idei esztendőben az Amerikai Egyesült Államokban, azon belül is a virginiai Richmond városában kerül sor az országúti kerékpáros világbajnokságra. A vb kvótaköteles legfőbb számaiban szintén a határon mozgunk, egy esetleges jó szerepléssel itt is kiharcolhatjuk a részvételt.

Akárhogy is nézzük, a Tour de Hongrie kiemelt fontossággal bír a 2015-ös év versenynaptárában.

'Fel a tetejéhez' gomb