Országút

Országúti EB összefoglaló – Peák két top10-es helyezés, Pelikán 11. az időfutamon

BringaSport – 2016.09.21 – Szeptember 14. és 18. között került megrendezésre Franciaországban a 2016-os országúti Európa-bajnokság, ahol igen szép létszámmal képviselték hazánkat a magyar bringások. A bajnokság sztárja magyar részről a Tipográfia TE junior versenyzője, Peák Barnabás volt, aki mindkét versenyszámban a Top10-ben végzett – az időfutamban a 7. helyen, a mezőny versenyben pedig a 8. helyen.

“A junior fiúk versenye úgy alakult, ahogy reméltük, sőt még annál is egy kicsit jobban. Peák UCI pontokat érő szereplése kiváló, ha a kisebb hibákat is sikerült volna elkerülni, még ennél is jobb lehetett volna. Pelikán U23-as időfutamban elért 11. helyezése szintén kimagasló, illetve az elit versenyzők is remekül szerepeltek, Király és Kusztor országúti versenyzése kiváló volt” – számolt be a versenyről Rusovszki Gábor csapatvezető. “Sajnos a többiek, a junior lányok és az U23-as korosztály versenyzése a várakozást alul múlta, ennek okait még keressük. Összességében azonban az Európa-bajnokságon a szereplés jónak mondható. Az október 9. és 16. közötti országúti világbajnokságra az EB eredmények alapján Peák, Pelikán és Karl, valamint Király Mónika indulását támogatjuk, Király azonban lemondta indulását, így majd a három fiúnak szurkolhatunk Katarban.”

Az Európa-bajnokságot a junior nők indították az időfutam versenyszámmal, amelyet az olasz Lisa Morzenti nyert 19:02-es idővel. A 12,7 kilométeres versenyen Bajorfi Tímea (Győri Atlétikai Club) és Kapott Szonja (Tipográfia TE) álltak rajthoz, Bajorfi a 37. helyen végzett (+3:45 hátránnyal), Kapott pedig a 40. lett (+4:47 hátránnyal).

Junior női időfutam eredménylista >>

kapott2

Kapott Szonja

Szintén első nap került sor a junior fiúk két körös, 25,4 kilométeres időfutam versenyére. Magyar színekben Peák Barnabás indult, és a kiváló 7. helyen végzett, csupán 39 másodperces hátránnyal a francia győztes, Alexys Brunel mögött.

Junior férfi időfutam eredménylista >>

A fantasztikus junior teljesítmény után az U23-as férfi időfutam versenyen is kiváló magyar eredmény született: Pelikán János (Team Amplatz-BMC) az igen erős mezőnyben, mindössze +1:53 hátránnyal a német győztes, Lennard Kamna mögött, az előkelő 11. helyen fejezte be az időfutam versenyt.

U23 férfi időfutam eredménylista >>

pelikan2

Pelikán János

Az időfutam versenyeket követően került sor a mezőny versenyekre, amelyek sorát ismét a junior nők indították – magyar részről Bajorfi Tímea, Bukovácz Kata (Cube-Csömör) és Kapott Szonja. A lányokra 68,5 kilométeres táv várt, a 93 indulóból a legjobbnak a német Liane Lippert bizonyult (1:54:14). A három magyar bringás közül Bajorfi Tímeának sikerült a legjobb időt mennie, a 79. helyen érkezett célba. Kapott kicsivel mögötte a 82. helyen zárt, Bukovácz sajnos nem fejezte be a versenyt.

Junior női mezőny eredménylista >>

A junior fiúk mezőnyversenyén Peák Barnabás ismét brillírozott, azúttal a kiváló 8. helyet sikerült megszereznie. Az emelkedőkkel tarkított körpályán a fiúkra 123,3 kilométer várt, Peák mellett Valter Attila (Cube-Csömör) és Karl Ádám (Tipográfia TE) álltak rajthoz. A junior fiúk futamát a francia Nicolas Malle nyerte meg 3:03:49-es idővel, Peák mindössze 4 másodperccel mögötte érkezett a célba. Valter Attila szintén hatalmasat küzdött, a győztes után csupán 10 másodperccel a célba érve a kiváló 18. helyet szerezte meg. Karl Ádám +3:15 hátránnyal a 87. lett.

Junior férfi mezőny eredménylista >>

karl_valter_peak

Karl Ádám, Valter Attila, Peák Barna

Az U23-as férfi mezőnyversennyel folytatódott az idei Európa-bajnokság, ahol öt magyar bringás is rajthoz állt: Dina Márton (Cube-Csömör), Filutás Viktor (Szuper Beton), Móricz Dániel (Szuper Beton), Pelikán János és Rózsa Balázs (Szuper Beton). A 150,7 kilométeres távnak 157 bringás indult neki, a célba először a fehérorosz Aliaksandr Riabushenko ért 3:32:43-as idővel. A magyarok közül sajnos egyedül Pelikán Jánosnak sikerült befejeznie a versenyt, ő a 102. helyen zárta a versenyt, közel 8 perces hátránnyal.

U23 férfi mezőny eredménylista >>

Az U23-as és elit női mezőnyversenyen Benkó Barbara (Focus XC Team), Kanti Dorottya (Dr. Bátorfi-Agria KTK) és Király Mónika (S.C. Michaela Fanini) álltak rajthoz. A 111,2 kilométeres távon a holland Anna Van Der Breggen (2:55:55) szerezte meg az aranyérmet. Király Mónika mindössze 43 másodperces hátránnyal a 39. lett, Benkó Barbi a 63. helyen fejezte be a versenyt (+4:25), Kanti Dorottya az U23-as korcsoportban a 33. lett, az elit eredménylistában pedig +16:58 hátránnyal a 98. helyen szerepel.

14425395_1089904337772333_2793344620843414115_o

Király Mónika és Benkó Barbara

“Jó volt a világ elitjével versenyezni egy másik szakágban is, rengeteget kell még tanulnom, de nagyon hasznos volt ez a kis kitérő, remélem a jövőben sokkal több lehetőségünk lesz magyar lányoknak is külföldön versenyezni, akár válogatottként is, mert azt gondolom megmutattuk, hogy igen is van keresnivalónk ott!” – nyilatkozta Facebook oldalán Benkó Barbara a verseny után.

Elit női mezőny eredménylista >>

A bajnokság utolsó napjának utolsó versenyszáma az elit férfiak mezőnyversenye volt. Európa legjobb bringásaira 236 kilométer várt, magyar színekben Kusztor Péter (Team Amplatz-BMC) állt rajthoz. A elit férfiak között ismét az idei világbajnok, a szlovák Peter Sagan ért célba először, 5:34:23-as idővel. A 139 indulóból 101-en fejezték be a versenyt, Kusztor 3 perc 20 másodperces hátránnyal az 52. helyen zárta a versenyt.

Elit férfi mezőny eredménylista >>

14425465_1089904971105603_7593110623099448715_o

Kusztor Péter

'Fel a tetejéhez' gomb