Országút

Ma TdH 2. szakasz – Velence–Székesfehérvár

Csütörtökön 13:00-kor rajtol a mezőny a magyar kerékpáros körverseny 2. szakaszán a Velence Korzóról, ahol 190 km vár a versenyzőkre, a befutó pedig Székesfehérváron lesz. A szakaszt az M4 Sport 16 órától élőben közvetíti, majd 22 órától a Eurosport2 csatornán látható a nap összefoglalója.

A Velence és Székesfehérvár között kijelölt 190 kilométeres útvonalon, néhány meredekebb emelkedőt és ismét sok szintemelkedést tartalmazó pályán teljesítik a távot a versenyzők. A szakasz során három gyorsasági (Kápolnásnyék, Felcsút és Oroszlány), valamint két hegyi (Vereb, Csákvár) részhajrára is sor kerül. A befutó előtt Székesfehérváron három kört is teljesít majd a mezőny.

A Tour de Hongrie 2. szakasza során Velence és Székesfehérvár között – a lassú rajttal együtt – 199 kilométert tesz meg a mezőny, amely 13:00-kor indul útjára Velencén, a Korzó elől. A karaván az Gárdony, Pákozd, Sukoró, Velence, Kápolnásnyék, Pázmánd, Vereb, Lovasberény, Vértestarcsa, Alcsútdoboz, Felcsút, Vértesboglár, Csákvár, Gánt, Csákberény, Csókakő, Mór, Pusztavám, Bokod, Oroszlány, Gánt, Zámoly útvonalon jut el a székesfehérvári célig. Az útvonal egyes szakaszain teljes útlezárás, máshol rövid ideig tartó mozgó útzár óvja a versenyzők biztonságát. Az esetleges kényelmetlenségekért a közlekedők megértését kérik a szervezők!

Turisztikai információk, érdekességek a 2. szakaszról: KLIKK IDE!

Velence másodszor lesz a Tour de Hongrie programjának része, ahogyan a hazai kerékpáros életben is egyre nagyobb szerepet követel magának a Velencei-tó partján fekvő város. Az egyik legnépszerűbb hazai kerékpárút látogatói mellett ezúttal a profik mezőnye is Velencére teker, augusztus 16-án innen indul majd útjára a viadal második szakasza.

Fejér megye fővárosa harmadszor lesz rajt vagy célhelyszín a Magyar Körversenyen. Először 1933-ban volt Székesfehérváron befutó (az olasz Servadei nyert), majd 1964-ben ért célba itt a karaván (a lengyel Blawdzyn győzött. Tavaly gyorsasági részhajrát fogadott Fehérvár, az idén pedig – több mint fél évszázad után – ismét szakaszgyőztest avatnak majd a koronázóvárosban.

'Fel a tetejéhez' gomb