MTB

Csúcsot döntött a Csömöri Bringafesztivál!

Az előrejelzések ellenére szerencsére idén megkímélte az eső a VI. Csömöri Bringafesztivált, amely végig ragyogó hangulatban zajlott és rekordszámú versenyzővel, illetve látogatóval zárt. Az MTB XCO C1 Csömör Nagydíjat a lengyel Bartlomiej Wawak nyerte a legjobb magyarként záró Parti András és a belga Kevin Panhuyzen előtt. A nőknél menetrendszerű győzelmet aratott Benkó Barbara, az ezüstérmet Schmidel Regina érdemelte ki, a bronzszínű medál pedig a szerb Ivana Kostics nyakába került.

Rendhagyó módon az U19-esek és a felnőttek versenyével kezdődött az MTB XCO Csömör Nagydíj C1, amely elsősorban az olimpiai kvótafutó-sorozat miatt kiemelt jelentőségű volt a külföldi versenyzők körében is. A céltudatos bringások színes mezőnyt alkottak, hiszen nevezett a viadalra többek között angol, belga, francia, lengyel, román, szerb, szlovák és ukrán kerékpáros is. A pálya állapotának csak jót tett a néhány nappal ezelőtt hulló csapadék, nem porzott a felülete, így nagyszerű versengésre volt kilátás, bár az idő kicsit fülledt volt az erdőben.

Az U19-es mezőnyben a lányoknál és a fiúknál is a tavalyi győztes, Vas Kata Blanka, illetve Fetter Erik emelhette magasba a kezét a célban (előbbi tavaly még az U17-esek között indult), míg az elit mezőnyben ellopta a show-t a lengyel Bartlomiej Wawak, aki a nemzetközi szendvicsbe került háromszoros olimpikonunkat, Parti Andrást előzte meg, míg harmadikként a belga Kevin Panhuyzen gurult át a célvonalon. A duplán hazai pályán szereplő csömöriek közül Dina Márton a negyedikként zárt, Szatmáry András a 10., Valter Attila pedig a 11. legjobb volt a versenyen – ezzel mindhárman értékes UCI-pontokat szereztek Magyarországnak! Az említett magyarokon kívül egyedül az 5. helyen záró Palumby Zsombor ért célba pontszerző helyen hazánk fiai közül, a többi helyezést kisajátították a külföldiek.

Az újdonság erejével hatott, hogy az elit versenyzők és a juniorok már a kora délután kezdődött első díjátadón megkapták elismeréseiket, majd a magyarokra le is csaptak a Magyar Antidopping Csoport tagjai, akik a megfelelő mennyiségű mintaanyag leadásáig nem is engedtek senkit sehová. Hiába kellett volna már régen elindulniuk a srácoknak Horvátországba, a vasárnapi XCO Samobor verseny helyszínére…

A pályát aztán birtokba vették a kicsik, az U9-esektől kezdve szépen sorban jöttök a korosztályok, amelyek közül az U15-U17-eseknél elkövetett pályaszalagozási hiba “végzetesnek” bizonyult. A mezőny egyik része a rosszul kijelölt pályán, míg a másik a “pályát” elhagyva teljesítette az első kört. A bírók közben visszahívták a mezőnyt és az a döntés született, hogy a hivatalos program után újrarajtoltatják a versenyt. Így is történt, bemelegítettek a bringások és rendben be is futottak a célba, ennek eredményeképpen pedig extra díjátadó keretében kapták meg tényleg jól megérdemelt érmeiket. A szervezők ezúton is szíves elnézést kérnek a kellemetlen hibáért! Nézőcsúcs, nevezési csúcs és a mosolygós arcok száma is csúcs volt – jövőre újra találkozunk, és feledtetjük az idei bakit!

EREDMÉNYEK

2018szo16jún00:00szo23:59Csömör KupaCsömör - BulgárkertSzakágMTBKategóriaMKSZ Magyar Kupa,UCI C1

'Fel a tetejéhez' gomb