Piacképessé kell tenni a magyar kerékpársportot

A bringasport ma nem működik üzleti alapon Magyarországon, ennek legfőbb oka, hogy eddig nem kapott elég felületet sem a tévében, sem a közösségi médiában – mondta a Világgazdaságnak a Magyar Kerékpáros Szövetség május végén megválasztott elnöke. Princzinger Péter a felelős gazdálkodás mellett az utánpótlás-nevelést is új alapokra helyezné.

Négy év alatt már a negyedik elnökként irányítja a kerékpáros-szövetséget. Mikor érkezhet el végre a nyugalom és a kiszámíthatóság időszaka a sportágban?
Amíg Polony István irányítása alatt létre nem jött 2015-ben az egységes szövetség, addig szakáganként több jogi személy működött egymástól függetlenül. Az egybeolvadás és az összerendeződés miatt nem is volt konfliktusoktól mentes az elmúlt két év, de mostanra már letisztultak egy működő rendszer alapjai. Sándor Benedek is ezt az irányvonalat képviselte tavaly novembertől, ő azonban úgy próbálta irányítani e társadalmi szervezetet, ahogy egy vállalatot szoktak. Ez a módszer nem bizonyult hatékonynak, hiszen tíz szakág százhuszonegy tagszervezetének koordinálása kényesebb, partnerközpontú kérdés: nem célszerű ügyvezetőként gondolkodni. A május végi közgyűlés előtt két program vitájára készültem, csak ott szembesültem vele, hogy Sándor Benedek nem jelölteti magát újra, így egyedüli jelölt maradtam. Arra vállalkoztam, hogy a már felépített kereteket megtöltöm tartalommal. Elnökként legalább 2020-ig, a tokiói olimpiáig tervezek, de azon vagyok, hogy a következő esztendők munkája alapján akár a 2024-es párizsi játékokig is bizalmat kapjak.

Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke
Fotós: Móricz-Sabján Simon

Feltételezhető, hogy az állami támogatás nem jelent gondot, elvileg a hat tao-támogatott labdajáték és a tizenhat kiemelt sport sem szűkölködik, utóbbiak közé tartozik a kerékpár is.
Nem lehetett erős a szövetség érdekérvényesítő képessége, vagy eleve nem volt alkuhelyzetben, amikor 2013-ban bekerült a kerékpár is a tizenhat kiemelt sportág közé, hisz az évi 160-180 millió forint legfeljebb a tízből egy, például az országúti szakág számára lehetne elégséges forrás. Csakhogy ott van mellette a hegyikerékpár, a pályakerékpár, a BMX-krossz, a BMX-free­style, a cyclocross, a downhill, a trial és a teremkerékpár, ezek mind-mind külön műfajok, különböző gépekkel, különböző edzésmódszerekkel és komoly infrastruktúra-igénnyel. De azzal aligha jutunk egyről a kettőre, ha kesergünk, inkább meg kell vizsgálni, hogyan tehető a sportág „eladható termékké”.

Van már elképzelése, miként lehet bevonzani a magántőkét?
Először is szembe kell néznünk azzal, hogy a bringasport ma nem működik üzleti alapon Magyarországon, az állami forrás mellett legfeljebb 15-20 millió forint évente a szponzorációs bevétel. Ennek az a legfőbb oka, hogy eddig nem kapott elég felületet a kerékpár a tévében és a közösségi médiában. Nehéz és drága a közvetítése, hiszen egy verseny távja több száz kilométer is lehet, órákig tart, adott esetben helikopter kell hozzá. De nem is volt megfelelően menedzselve. Ameddig nem látható a bringa­sport, addig nem is lesznek szponzorok; ha viszont van média, elérhetők a világsztárok is, és máris nyitottabb az üzleti szféra. Hiába szerepel évente 130-140 esemény is a versenynaptárban, számottevő figyelmet csak a Tour de Hongrie és a V4-es kerékpárverseny kap.

Még ha nincs is kolbászból a kerítés, a tagszervezetek legalább idejében a pénzükhöz jutnak?
Eddig a kevés pénzből is sikerült ügyetlenül gazdálkodni, így például idén szeptember végén érkezett meg a szövetség számlájára a 2017. évi támogatás. Nem kezdődött el időben a tervezés, így az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a Magyar Olimpiai Bizottsággal is későn köttettek meg a szerződések. Ez azt jelenti, hogy a klubok, az utazási irodák és a versenyeztető szülők lényegében kilenc hónapon keresztül hitelezték a szövetséget, ugyanígy a versenyszervezők kiadásait is utólag tudjuk csak ellentételezni. Ezen mindenképp változtatni akarok: novemberig megtörténik a szakmai tervezés, januárig a pénzügyi, és a februári szerződéskötés után márciusban már itt a pénz.

Hány olimpiai kvótát tart reálisnak 2020-ban Tokióban?
Reményeim szerint legalább négyet: kettőt mountainbike-ban, kettőt pályakerékpárban és országúton.

És 2024-ben Párizsban?
Akár meg is duplázhatjuk a fenti számot, de ez nagyon sok összetevőn múlik.

Mekkora a sportág bázisa, hány versenyzőt tartanak számon?
A százhuszonegy tagszervezet mögött 1164 igazolt versenyző áll, körülbelül 40 százalékuk felnőtt, 60 százalék pedig utánpótláskorú. Ez ahhoz képest alacsony szám, hogy amatőr vagy szabadidős versenyeken előfordul egy eseményen 1300-1400 induló is. Utóbbiak jól szituált, jól öltözött, az autójukról több százezer forintos kerékpárt leszedő emberek, akik azonban valami miatt e közegben szeretnének maradni, nem nyitnak a versenysport felé. Sok mindent megmagyaráz, hogy rengeteg idő, energia kell kerékpárban az eredményességhez, ami nehéz a gyereknek, nehéz a szülőnek. Tehát nem egyszerű az utánpótlásbázis szélesítése, de eddig nem is tett eleget a szövetség azért, hogy szélesebb rétegeket megnyerjen. Nem lenne lehetetlen vállalkozás például a 700 ezer alsó tagozatos iskolás 1 százalékának megnyerése. Nem nagy ördöngösség, nemcsak Ausztriában vagy Svájcban, hanem már Csehországban és Szlovákiában is megfogalmazták, melyik korcsoportban hány utánpótláskorú versenyzőnek kell lennie ahhoz, hogy évente kiugorjon közülük hat-nyolc tehetség.

Korábban Szabolcsi Szilvia például pályakerékpárban és rövid pályás gyorskorcsolyában is remekelt. Van lehetőség más sportágak erőforrásaira támaszkodni?
A versenyszerű kerékpározást tízéves kor alatt nem is érdemes elkezdeni, a korcsolya mellett akár az úszás, az atlétika és a triatlon is érdekes lehet abból a szempontból, hogy átnyergel hozzánk egy olyan gyerek, aki az állóképességet egy másik sportágban már megszerezte, de abban nem tud vagy nem akar továbblépni. Az idei Tour de Hongrie-n második helyezett Peák Barnabás például eredetileg evezett.

Ha már Tour de Hongrie: milyen szerepet szánnak a jövőben a versenynek?
Magasabbra helyezzük a lécet, az eddigi 2.2-es kategória helyett jövőre már 2.1-es minősítésű lesz, így a magasabb osztályba tartozó kontinentális csapatok is eljönnek. Emiatt érdekesebb lehet a médiának, el kell vele jutni az Eurosport képernyőjéig. Az a célunk, hogy néhány éven belül legyen újra magyar versenyző a nagy huszonegy napos körversenyeken, főként a Tour de France-on. Erre jelenleg Peáknak van a legnagyobb esélye.

Említette az infrastruktúra-igényt, amelynek állatorvosi lova a Budapest Velodrom. A Millenáris felújítását 7 milliárd forintra becsülték; alternatív helyszínnel, előbb Észak-Csepellel, majd az Óbudai Gázgyárral már 20-25 milliárdos beruházásról volt szó.
Ez eredetileg a 2024-es budapesti olimpia egyik pillére lett volna. A tervpályázat lezárult, a következő szakasz a közbeszerzésé, a velodrom lenne a pályakerékpárosok otthona. E szakág képviseli idézőjelben a luxuskategóriát, mert itt vannak a legdrágább kerékpárok és a legtöbbe kerülő külföldi utak, ugyanakkor ez az egyik leglátványosabb műfaj. Ráadásul a többi szakágból is van ide átjárás, példaként említhetném Filutás Viktort, aki országúti kerékpáros létére lett júliusban nyolcadik a portugáliai pálya-Európa-bajnokságon. A velodrom elsősorban azért fontos, mert fedett létesítményben télen is lehetne edzeni, de a toborzásban is komoly szerepet kaphatna, akár a mindennapos testnevelés keretében is.

Utóbbi értelemszerűen csak néhány fővárosi iskolát érinthetne.
Az sem elhanyagolható. Ha a kerékpározás mellett a pályatest öblében kézi- vagy kosárlabdapályát alakítanak ki, esetleg tollaslabdát vagy asztaliteniszt is bevisznek, nyugodtan le lehet itt bonyolítani a heti öt testnevelésórából kettőt. De a velodrom elkészültéig is szükség lenne legalább két-három kisebb, 200-250 méteres fedett edzőpályára pár száz fős nézőtérrel. Egy ehhez szükséges csarnok legfeljebb 2-3 milliárd forintba kerül.

A BMX-eseknek van hol készülniük?
Ez is egy kritikus pont, nincs egyetlen nemzetközi verseny lebonyolítására alkalmas BMX-krosszpálya sem, holott ugyancsak olimpiai szakágról beszélünk. Sopronban és Veszprémben van egy-egy helyszín, Budapesten épül egy, de ezek még az országos bajnokság feltételeinek se nagyon felelnek meg. Eközben Csehországban és Szlovákiában kis túlzással minden faluban van egy szabvány BMX-krosszpálya, ami az utánpótlásnevelés szempontjából is fontos, hiszen a kisgyerekek értelemszerűen nem ülhetnek egyből 26-28-as kerékpárra. Egy ilyen kanyarokkal, ugratókkal tűzdelt, 300-400 méteres pálya kialakítása alapvetően földmunka, nem kerül többe 25-50 millió forintnál. Ezek a pályák is hozzájárulhatnának a mindennapos testneveléshez. A tokiói olimpia programjában ott lesz a BMX-freestyle is, a közönség augusztusban már láthatta a Kopaszi-gáton rendezett világkupán az ideiglenesen felállított, fából, fémből épülő, félcsövekkel, rámpákkal tarkított pályát. Amíg ilyenünk nincsen állandó helyszínen, esélyük sincs a tehetséges magyar fiataloknak. Sajnos ugyanezt mondhatom el a mountainbike-on belül az XCO- és a downhillpályákról.

(Gyöngyösi Balázs – Világgazdaság)

Az eredeti cikk elérhető: https://www.vg.hu/velemeny/piackepesse-kell-tenni-magyar-kerekparsportot-642219/