Levélben kereste meg és közös érdekképviseletre hívta dr. Schneller Domonkos, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke azon sportszövetségeket, amelyek az elmúlt években a társasági adó (TAO) finanszírozási körön kívül estek, mégis sikersportággá tudtak válni. Célja, hogy az újonnan felálló sportkormányzat nagyobb mozgásteret és lehetőséget biztosítson a nem látványcsapat sportágaknak is.
Az MKSZ vezetője a TAO kör kiszélesítéséről 2025. novemberében beszélt először a Eurosport kerékpáros podcast műsorában, ahol kifejtette, hogy a támogatási forma helyenként erős aránytalanságokhoz és a rendszeren kívül eső sportágak szponzorációs lehetőségeinek csökkenéséhez vezetett, illetve indokolt lenne a támogatott sportágak újragondolása.
Most Schneller az úszó-, az atlétikai-, a vitorlás-, a kajak-kenu-, a vívó-, az öttusa-, valamint a triatlon szövetség elnökének szóló levélben úgy fogalmazott: “Ez a helyzet mind az edzői életpálya, a sportolói felkészülés, mind a versenyrendszer kialakítása, illetve a létesítményoldali és a technikai feltételek terén feszültségeket okozott a társasági adó egy részének felhasználásával élni tudó, illetve az abból kimaradó sportágak között, utóbbiak számára versenyhátrányt előidézve.”
Schneller szerint az új sportkormányzat megalakulása lehetőséget teremthet a sportszövetségek számára ahhoz, hogy a szakmai párbeszéd kiterjedjen a támogatások felhasználásának kiterjesztésére, a rendszer újragondolásra, ehhez azonban a sportági szakszövetség-vezetőknek érdemes közösen megfogalmazniuk az álláspontjukat, ezért többoldalú egyeztetést kezdeményez a témában.