
Három ezüstéremmel kezdte a cyclo-cross szezont Szilasi Dániel új csapatában
Amint arról már korábban beszámoltunk, Szilasi Dániel az egyik legjobb belga cyclo-cross csapathoz igazolt 2 évre és az elmúlt két hétvégén el is kezdte új csapatával a CX szezont.
A Pauwels fiókcsapatának magyar bringása a luxemburgi Dippachban, majd két belga versenyen (Thuin és Meulebeke) állt rajthoz, mindhárom eseményen a dobogó második fokára állhatott.
Az első két alkalommal csak néhány másodperccel maradt el a győztesektől az U17-es kategóriában. A harmadik versenyen, az Exact Cross sorozat idei első állomásán pedig az elite-el azonos pályán tekerhettek, melyet nem kevesebb, mint 3 hétig építettek a szervezők!
A belga nyitóblokkal a csapat hivatalos bemutatójára is sor került, melyet hatalmas belga médiaérdeklődés övezett. Két hét hazai edzés után a legendás Superprestige sorozat ruddervoorde-i nyitófutamán kezd Dani egy újabb három hétvégés versenyblokkot a Benelux országokban.
EREDMÉNY
2025.09.27. CRS Thermic GP Diptych




