Valter Attila nem ért célba az Eb mezőnyversenyén
Az olimpiai negyedik helyezett Valter Attila nem fejezte be a férfi mezőnyversenyt az országúti kerékpárosok franciaországi Európa-bajnokságán, amelyen az egy hete világbajnoki címet nyert szlovén Tadej Pogacar 75 kilométert szólóban töltve diadalmaskodott.
A kontinensviadalon – amelynek Ardèche és Drome megye ad otthont – a Privas és Guilherand-Granges közötti 202,5 kilométeres táv várt a bringásokra, akiknek 3401 méter szintkülönbséget kellett megmászniuk. A ruandai világbajnokság egy héttel korábbi mezőnyversenyéhez képest 65 kilométerrel rövidebb táv és több mint kétezer méterrel kevesebb szintemelkedés várta a kerékpárosokat, akik között ott volt az immár kétszeres vb-győztes, a Tour de France-on címvédő szlovén Tadej Pogacar, az olimpiai bajnok, Kigaliban a mezőnyversenyben ezüstérmes belga Remco Evenepoel, a Touron második, Vuelta a Espana-győztes dán Jonas Vingegaard és a spanyol körversenyen második portugál Joao Almeida is.
Valter energiahatékony taktikát választva a mezőny hátuljában helyezkedett, miközben elöl egy 14 fős szökevénycsoport formálódott. Az üldözést a belgák és a szlovénok vezették, az egynaposokon ritkán tekerő Vingegaard már 109 kilométerre a céltól leszakadt a mezőnyről, majd fel is adta a versenyt. Öt kilométerrel később egy emelkedő tetején tempóváltással elszakadt egy hétfős csoport és megindult a másfél perccel előtte tekerő szökevények után, benne az olimpiai és a világbajnokkal, ám a lejtmenetben ekkor még felzárkóztak ide többen is. 91 kilométer volt hátra, amikor Evenepoel vezetésével ismét elszakadt egy boly és utolérte a szökevényeket, Valter az üldözőcsoportban tekert.
Pogacar 76 kilométernél támadott az útvonalban háromszor helyet kapott hosszú emelkedőn, csak az Eb időfutamát megnyerő Evenepoel tudott a kerekén maradni, ő is csak rövid ideig. A szlovén világbajnok gyorsan félperces előnyt dolgozott ki, Evenepoelhoz pedig hárman zárkóztak fel. Pogacart még az sem zökkentette ki, hogy egy néző ráragasztott egy papírt a hátára, 40 kilométeren belül 1 perc 15 másodperc volt a különbség közte és riválisai között. Az olimpiai bajnok az üldözőbolyból megindult az ezüstéremért, amit meg is szerzett, Pogacar diadalát azonban nem tudta veszélyeztetni: a sportág szlovén klasszisa a Tour és a vb-cím után az Eb-aranyat is bezsebelte idén. A harmadik helyet a hazai közönség örömére a 19 esztendős Paul Seixas szerezte meg.
Valter a vb-n a mezőnyversenyt nem fejezte be, miután a csoportját kiintették a körpályán, és ezúttal is erre a sorsra jutott: azt a bolyt, amelyben tekert, tíz és fél perc hátránynál, 34 kilométerre a céltól kiszólították a versenyből, amelyet összesen 17-en fejeztek be a kontinensviadal eredményközlője alapján.