A macskaköves emelkedő döntő jelentőségű lehet az MKSZ főtitkára szerint
A körpályában található macskaköves emelkedő döntő jelentőségű lehet az országúti kerékpárosok ruandai világbajnokságán a magyar szövetség (MKSZ) főtitkára szerint.
Sió Zoltán az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában kiemelte: végre megkezdődnek a magyar érdekeltségű versenyszámok a sportág történetének első afrikai világbajnokságán, amelyen a felnőtteknél az egyformán olimpiai negyedik helyezett Vas Blanka és Valter Attila, az utánpótlás korosztályokban pedig Feldhoffer Bálint és Révész Ádám képviseli a magyar színeket. Amint elmondta, a kiküldött stáb tapasztalatai és Dér Zsolt szövetségi kapitány információi alapján kiváló körülmények között készülnek a bringások, az előzetes várakozásoknak megfelelően a meleg és a magaslat okoz nehézséget, valamint a levegő minősége az, ami nem ideális a sportolóknak. “Az indulók kiválasztásánál azokat a sportolókat igyekezett előnyben részesíteni a szövetségi kapitány, akik hasonló profilú pályán a szezon közben jól teljesítettek” – szögezte le.
Mint mondta, ez a magyar versenyzők közül elsőként ma (péntek) délelőtt szereplő, junior Révész Ádámra is igaz. A főtitkár kitért a macskaköves emelkedőre, amely meglátása szerint döntő jelentőségű lesz a mezőnyversenyek alatt, a felnőtt férfiaknál pedig még a városi körpályát kiegészítő hegymenet befolyásolhatja majd leginkább a végkimenetelt. Révész esetében a legjobb húszba kerüléssel “már mindenki nagyon elégedett volna”, az U23-as Feldhoffer Bálintról pedig Sió Zoltán úgy fogalmazott: a májusi Tour de Hongrie-n hetedik, ezzel legjobb magyarként fehér trikós kerékpáros “tűnt a legmagabiztosabbnak” a keret tagjai közül, és az idei eredményeit figyelembe véve “nem alaptalan ez az önbizalom”. “Nem hiszem, hogy nagy meglepetés lenne, ha egészen elöl tudna végezni egy ilyen pályán” – mondta már a felnőtt női mezőnyben érdekelt Vas Blankáról. A hozzá hasonlóan olimpiai negyedik helyezett Valter Attila kapcsán a főtitkár azt mondta: a szezon második felében biztató jeleket mutatott és éhes a sikerre. Várakozásai szerint “megfelelő teljesítménnyel tudja majd lekerekíteni az idei szezont”. A kiemelkedően nehéz ruandai pálya Sió Zoltán reményei alapján Valternek feküdni fog – az 5475 méter szintemelkedés ugyanis a 21. századi világbajnoki mezőnyversenyeken kiemelkedően a legmagasabb szám.
A ruandai világbajnokság további programja:
- szeptember 26., péntek: U23, férfi mezőnyverseny, 164,6 km (3350 m, Feldhoffer Bálint) 12.00
- szeptember 27., szombat: női mezőnyverseny, 164,6 km (3350 m, Vas Blanka) 12.05
- szeptember 28., vasárnap: férfi mezőnyverseny, 267,5 km (5475 m, Valter Attila) 9.45