Országút
Kiemelt

Valter Attila a Bahrain Victorious csapatában folytatja

Valter Attila sokszoros magyar-bajnok, Tour de Hongrie győztes, a Team Visma Lease a Bike kerékpárosa, olimpiai negyedik helyezett kerékpárosunk, aki az FDJ versenyzőjeként 3 napon át vezette a 2021-es Giro d’Italiát, a világsztárokkal teletűzdelt bahreini királyság WorldTour csapatánál, a Bahrain Victoriousnál folytatja karrierjét.

A Bahrain Victorious 2017‑ben jött létre, azzal a céllal, hogy a királyság állami szinten is támogatott, profi kerékpáros csapatot indítson a nemzetközi színtéren, hiszen a sport olyannyira része a mindennapoknak, hogy a hercegek maguk is triatlonisták, közel állnak a kerékpározáshoz. Azóta UCI WorldTeam státuszú csapatként működik, korábbi névadó szponzoruk, a Merida kerékpárjait és Shimano alkatrészeket használva. A keretében számos sztárbringást találunk a múltban és a jelenben is: Vincenzo Nibali, Sonny Colbrelli, Matej Mohorič, Damiano Caruso, Dylan Teuns, Gino Mäder és Jonathan Milan neveit a kerékpárkedvelőknek talán be sem kell mutatni.

Vincenzo Nibali

A bahreini sor számos klasszikust nyert pl. 2017-ben Milan–San Remo Nibali révén, 2021 Paris–Roubaix Colbrelli révén, Mohorič pedig 2022‑ben megnyerte a Milan–San Remot, de többször nyert szakaszt a Tour de France‑on is, valamint 2023‑ban ő lett a Tour de Pologne összetett győztese mindössze egy másodperces előnye révén. Caruso 2021‑ben második lett a Giro d’Italia összetettjében, és szakaszgyőzelmet aratott mind Giro-ban, mind Vuelta-n. A tragikus sorsú Gino Mäder szintén számos szakaszgyőzelemmel segítette a Bahrain-t. 2021‑ben például több szakaszgyőzelem és a Tour de France csapatversenyének megnyerése is ott van a trófeáik között. A 2022‑es idény viszonylag gyengébb volt, de 2023‑ra ismét felépültek: négy Grand Tour szakaszt nyertek (Tour, Giro, Vuelta), csapat- és pontversenyben is diadalmaskodtak. Összességében a csapat eddig több mint 150 versenygyőzelmet szerzett procyclingstats.com gyűjtése szerint.

Általában minden nagy World Tour versenyen – Grand Tour‑okon, klasszikusokon, hetes szakaszversenyeken – indulnak, sőt rendszeres vendégei a Tour de Hongrie-nak is, ahol legutóbb Phil Bauhaus révén győzedelmeskedtek. Felkészültség és taktikai sokszínűség jellemzi őket: sprinterek, hegyimenők és összetett specialisták is vannak a soraikban, de néhány magyarnak azért reméljük, lesz helye ebben a teamben.

Attila Valter of Team Hungary during the Men’s Road Race on day eight of the Olympic Games Paris 2024 at trocadero on August 03, 2024 in Paris, France. (Photo by Buda Mendes/Getty Images)

Valter Attila a magyar kerékpársport jelenlegi meghatározó alakja, aki 1998-ban született Csömörön és édesapja, a szintén kiváló korábbi kerékpáros, Valter Tibor szárnyai alatt vált a fiatalok példaképévé, profi versenyzővé és olimpiai 4. helyezett birngássá. Jelenleg a Team Visma | Lease a Bike profi versenyzőjeként szerepel a nemzetközi mezőnyben. 2020 óta versenyez a WorldTourban, korábban a CCC, a Groupama-FDJ, majd 2023-tól a Jumbo-Visma csapataiban tekert. 2021-ben történelmet írt a Giro d’Italián, amikor első magyarként három napon keresztül viselhette az ikonikus rózsaszín trikót, és végül a 14. helyen zárt összetettben. Karrierje során megnyerte a Tour de Hongrie összetett versenyét, valamint többszörös országúti- és időfutam-bajnoki cím birtokosa.

Nemzetközi egynaposokon is kiemelkedően teljesített: a Strade Bianchén 2022-ben negyedik, 2023-ban ötödik lett, de az Amstel Gold Race-en és a Liège–Bastogne–Liège-en is rendszeresen versenyképes eredményeket ért el. A 2025-ös szezonban eddig legjobb eredményét a Tour of Norway-en érte el 14. helyével, emellett szenzációs versenyzést mutatott be az Ardenneki klasszikusokon és más World Tour eseményeken. Országos bajnoki sorozatát ugyan idén megszakította Dina Márton (Euskaltel Euskadi) és Pelikán János (Team United Shipping), de a kigali világbajnokságra így is bombaformában készül.

Vízer Barnabás, sportigazgató

“Az építkező Bahrainben nagyon is hasznos, sőt kulcsszerepet tölthetne be az a Valter Attila, aki Roglic és korábbi edzője távozásával a Team Visma – Lease a Bike csapatában az utóbbi időben nem találta a megfelelő formát.” – mondta Vízer Barnabás, a Magyar Kerékpáros Szövetség sportigazgatója. „Hihetetlen munkabírása és tehetsége kétségbevonhatatlan, óriási szerepe volt az akkor még Jumbo-Visma néven szereplő sor történelmi GrandTour triplájában, és nagyon örülünk, hogy a Bahrain Attilát választotta, aki szeptemberben a kigali világbajnokságon szerepel majd ismét magyar mezben.”

A bahreini sornak a jelenlegi felállásban érdekes lehet egy olyan bringás, aki nagy tapasztalattal rendelkezik, simán tartja a lépést a legnagyobb sztárokkal, kellően alázatos, de a hegyi szakaszokon ellentmondást nem tűrően utasít maga mögé nagy neveket is, ha kell.

„Attila bele illik ebbe az elképzelésbe, és lehet, hogy neki is jót tenne egy olyan csapat, amelyikben a mostaninál több szerep juthat neki akár a nagy klasszikusokon, akár a háromheteseken. Azt is megkockáztatom, hogy Attila a Brahain csapatában az egykori holland hegyi menő, Wout Poels típusú húzóemberré válhatna.” – zárta gondolatait a sportigazgató.

Valter Attilának nagyon sok sikert és balesetmentes kilométereket kívánunk új csapatában!

'Fel a tetejéhez' gomb