
Győrben rendezték az idei első triál versenyt
Az év első hazai triál versenyének idén is a győri Árkád parkolója adott otthont. A magyar versenyzők mellett érkeztek triálosok Ausztriából, Csehországból és Lengyelországból is, így összesen közel 70 nevező állt rajhoz április 27-én.
A korábbi évekhez hasonlóan az egyik szekció az Árkád aulájában került megépítésre, a bevásárlóközpontba látogatók az egész nap folyamán nagy érdeklődéssel követték a verseny alakulását.
A pályaépítők 5 szekciót alakítottak ki, az elemek között szerepelt raklap, farönk, betonelemek és még autószállító trailer is. Összesen 12 kategóriába tudtak nevezni a versenyzők, a hivatalos UCI kategóriák mellett helyet kapott az „Open” és az „OldTimer” is, így mindenki könnyedén választhatott az életkorának és tudásszintjének megfelelően.
Köszönjük a Trial Show csapatnak a nemzetközi színvonalú verseny szervezését és a pályák építését, valamint az esemény támogatását a Magyar Kerékpáros Szövetségnek.