MTB
Kiemelt

A Val di Sole-i világkupán versenyeztek montisaink

Világkupa Val di Sole-ban. Legyen szó XCO vagy downhill szakágról, sosem tartozott a könnyű versenyek sorába. Mondhatni a legnehezebb pályákat kínalja a versenyzők számára már évek óta. Hírnevét idén sem hazudtolta meg, bár a versenyzők véleménye szerint idén könnyítettek a pályán a tavalyihoz képest. Kivették a legnagyobb sziklakertet, ehelyett kapott a pálya ezen szakasza két kisebb sziklás részt. Sok helyen töltöttek murvát az elemekre, hogy simábban lehessen áttekereni ezeken  részeken. Az időjárás sajnos nem kedvezett a versenyzőknek. Hideg, és eső jellemezte az edzés napokat. Valamivel magasabb még a hó is leesett szerda este. Az idei olimpiai kvalifikaciós futamon több magyar versenyző is a rajthoz állt.

Vasárnap reggel a női U23-as kategóriában Bokros Csenge Anna (MVM VESC Cycling team) sorakozott fel a rajthoz. Bár vasárnap napsütésre ébredtek a versenyzők, a pálya állapotán a hirtelen jött meleg sem segített sokat a korai rajtnál. Az sem vált a mezőny előnyére, hogy a tavalyihoz képest sokkal rövidebb lett a felvezető kör, így nem tudta széthúzni a mezőnyt, mire az első technikás uphill szakaszhoz értek. A csúszós talajnak és a mezőny sűrűsségének köszönhetően sokan hibáztak, majd kezdték tollni a kerékpárjukat Csenge előtt, így rögtön az első szakaszon beragadt a magyar kerékpáros. Két esés ellenére, az utolsó két körében sikerült utolérnie magát, így középmezőnyben, 35. helyen ért a célba. A kanadai Isabella Holmgrennek sikerült a dobogó tetejére állnia másfél perces előnnyel, a második helyen befutó francia versenyző, Olivia Onesti előtt. Csenge összetettben az 52. helyen áll.

Őket követte az elit női kategória, akik 11:15-kor rajtoltak. Ekkora már hőség volt, a pálya sokat száradt, viszont a gyökerek még mindig jégpályának bizonyultak. Itt is rengeteg esés, hibázás, bringa tollogatás jellemezte a futamot. Buzsáki Virág (JB Brunex Superior Factory Racing) és Vas Kata Blanka magyar versenyzők álltak rajthoz. Virág két hete az eddigi edzője lecserélése mellett döntött, és nagy reményeket fűz a  változáshoz. Idejét érezte annak, hogy professzionálisabb segítséget igénybe véve egyre- és egyre jobb eredményeket tudjon felmutatni nemzetközi versenyeken. Hiszen mindene megvan ahhoz, hogy sikereket érjen el. Ezt mutatja az is, hogy tavaly a leogangi UCI XCO versenyen 23. lett a 85 indulóból. Val di Sole-ban idén elégedetten zárta a versenyt az 54. helyen. Blanka az országúti kerékpárról visszanyergelt mountain bike-ra, és 43.-ként haladt át a célvonalon. A versenyt a francia Pauline Ferrand Prevot nyerte. Összetettben Virág a 47. helyen áll, Blanka az 59. jelenleg.

Majd a nap főatrakciója következett, a férfi elit kategória. A 26,9 km-es távot, a 14 órai rajtolás után a mezőnyt végig Nino Schurter vezette, majd a pozícióját megtartva biztosan nyerte a versenyt. Mögötte Alan Hatherly a második helyen és Mathis Azzaro a harmadik helyen értek célba.

16 órakór az U23 férfi kategória is megkezdte a futamát. Itt Horváth Áron Mihány (MVM VESC Cycling team) magyar versenyzőnek szurkolhattak a hazaiak. Sajnos Áron a verseny előtti napon még lázzal küzdött, így az is kétségessé vált, hogy rajthoz tud-e állni. Majd végül annyira jobban lett másnapra, hogy el tudta kezdeni a versenyt, amit 121. helyen fejezett be. A betegség sokat kivett belőle, ezt végig lehetett látni a futamán, de a feladás helyett ő inkább végig csinálta a köröket. A Trek Factory Racing – Pirelli amerikai versenyzője, Riley Amos nyerte a kategóriát.

EREDMÉNY

Szerző
Seffer Judit
Forrás
Fotók: Seffer Judit
'Fel a tetejéhez' gomb