MTB
Kiemelt

Takács Zsombor negyedik, Vas Blanka 34. a nove mestói monti-világkupán

Vas Blanka a 34. helyet szerezte meg a felnőtt női mezőnyben a hegyikerékpárosok világkupa-állomásán a csehországi Nove Mestóban. A junior fiúk között Takács Zsombor közel volt a dobogóhoz és negyedik lett.

Vas múlt hétvégére váltott országútról hegyikerékpárra, a zadovi viadalon ötödik helyet szerzett. Ezúttal a mezőny hátuljából vágott neki a távnak és szokásához hasonlóan remekül rajtolt, korán a 25. hely környékére verekedte előre magát a 80 fős mezőnyben. Buzsáki Virág is a középmezőnyben tekert, majd hátracsúszott és feladta a versenyt. A táv második felében Vas is hátracsúszott valamelyest, a célba a 34. helyen ért be, 8 perc 46 másodperc lemaradással a nagy fölénnyel diadalmaskodó, világbajnok francia Pauline Ferrand-Prévot mögött.

A felnőtt férfiaknál Palumby Zsombor a 70. pozíciót kaparintotta meg, itt szintén a világbajnok ünnepelhetett: az olimpiai bajnok brit Tom Pidcock diadalmaskodott.Az U23-as korosztályban Endrédi Máté 117., Horváth Áron Mihály 130. lett, a nőknél Bokros Csenge Anna a 45., Greman Szonja az 59. helyen zárt.

A junioroknál Takács Zsombor harcban volt a dobogóért és végül negyedik lett, Vas Barnabás – defektje ellenére – a 14. helyet szerezte meg.

A zadovi és a nove mestói verseny egyaránt válogató a nőknél Buzsáki és Vas között a párizsi olimpiára, a valószínűsíthető kvótaszerzés esetén (a kvalifikációs időszak ezen a napon zárul) a kijelölt viadalokon jobb teljesítményt nyújtó kerékpáros szerepelhet a francia fővárosban. Zadovban Buzsáki Virág 12. lett. A harmadik és utolsó válogató verseny a június közepén az olaszországi Val di Soléban sorra kerülő világkupafutam lesz.

EREDMÉNY

Forrás
Fotó: Takács Zsombor FB
'Fel a tetejéhez' gomb