BMX Freestyle

Hétvégén rendezték a flatland kupa második fordulóját

Szeptember 23-án rendezték a SportZone SE idei második versenyét, a Magyar Flatland Kupasorozat második fordulóját. A helyszínt ismét a budapesti Pólus Center biztosította számukra a jelenleg használaton kívüli jégpályáján. A helyszín tökéletesnek bizonyult mind a verseny számára, mind a pedig a Flatland népszerűsítésére, hiszen egy egész hétvégés programsorozatot tudtunk a nézők számára biztosítani. Szeptember 23-án, szombaton a versenyé volt a főszerep, majd vasárnap workshopok-on lehetett részt venni a látogatóknak és így egy kicsit megismerkedni a BMX flatlanddel, mint sporttal. A helyszín a versenyzők leírása szerint is ideális volt és a nagy területnek köszönhetően mindenki gyakorolhatott zavartalanul.

A Lányok kategóriájában 2-en indultak ismét, hiszen a többiek ebben az évben már Elit női kategóriában indulnak. Az első helyen Várkonyi Eszter végzett, és mögötte másodikként Séllei Lilla.

Junior kategóriában 7 versenyző mérette meg magát, ahol nagyon szoros volt a verseny az első helyért, végül Thuránszky Leventének sikerült az első helyet megszerezni, Kriston Patrik nem sokkal lemaradva a második helyen végzett a harmadik helyezett Mondics Máté lett.

Ezután került sor a felnőttek versenyére Master és Elite kategóriában. Itt is mindenkinek 2 futamot kellett teljesíteni és ezek pontszámának összege határozta meg a végeredményt.

Master Kategóriában 9 versenyző indult az ország minden tájáról. Az első helyért itt is nagy volt a harc, de végül Kaposvári Martin állhatott ismét a dobogó felső fokára, aki a tőle megszokott higgadt stabil futamot hozta.  A második Bozsó Csaba lett, aki változatos első és hátsó kerekes kombinációval győzte meg a zsűrit. A harmadik helyen pedig Bordács Attila végzett, laza gurulós sorait szinte hiba nélkül sikerült bemutatni. Elegáns mozdulataival szinte táncolt a bicilkivel.

Elite Női kategóriában a lányok már nagy rutinnal indultak ezen a versenyen, hiszen már túl vannak az első világbajnokságukon is. Mind 3 lány magabiztosan biciklizett és az előző verseny óta (Undercastle games Cseh országban szeptember elején) is sokat fejlődtek. Thurányszky Panni magabiztos futamaival megnyerte a versenyt. Második helyen Kádár Veronika zárt, aki 2 hete cserélte le bicikliét így még szokják egymást, harmadik pedig Mondics Anna lett, aki rengeteg új trükkel lepte meg a bírókat, ám ezek még nem voltak annyira biztosak.

Elite Kategóriában a nevezések után sajnos csak egy profi képviseltette magát a versenyen, ennek ellenére ő megküzdött a hibátlan futamért és a győzelemért, most nem mások ellen, hanem a pontokért. Bordás Ákos magabiztos futamaival és szemet gyönyörködtető hátsó kerekes kombinációival képviselte és nyerte meg ezt a kategóriát.

A vasárnap már sokkal kötetlenebb menetrenddel zajlott. A nézők itt már nem csak figyelemmel kísérték, de részesei lehettek a programoknak. A nagy érdeklődésre való tekintettel a nap folyamán három workshopot is tartottunk, ahol a nézők is kipróbálhatták a sport alapjait. Rendkívül jó volt látni, hogy ekkora érdeklődés övezi a sportot, legfőbbképpen a fiatalabbak körében. A workshopokon kívül BMX-es játékok is és Old School bemutató is szórakoztatta a jelenlévőket.

EREDMÉNY

2023szo23szepEgész napMagyar Flatland KupasorozatHFC 2. fordulóBudapest - Pólus CenterSzakágBMX FreestyleKategóriaMKSZ Akkreditált

'Fel a tetejéhez' gomb