Negyven év után rendeznek újra nemzetközi pályaversenyt Magyarországon
2023. szeptember 8.
781 1 perc olvasás
Negyven év után rendeznek újra nemzetközi pályakerékpáros versenyt Magyarországon – tájékoztatta az MTI-t a magyar szövetség (MKSZ).
“Bár a Millenáris évtizedeken keresztül szolgált a magyar pályakerékpársport hazai bázisául, nemzetközi megmérettetések elvárt színvonalát nem érte el, így tehetséges és kiemelkedő eredményeket elérő versenyzőink ellenére a pályakerékpársport elitjének versenyszervezési vérkeringésébe nem volt mód bekapcsolódni” – áll az MKSZ közleményében, amely rámutatott: ezen változtatott a nemzetközi szövetség (UCI) által akkreditált 200 méteres fapálya, a Kőbányai BringAréna tavaly decemberi átadása.
2022. 12. 11. Bringaréna átadó, Fotó: Vanik Zoltán
Az 50 fokos dőlésszögű kanyarokat tartalmazó pályán a magyar bringások mellett azóta már készült a román és az osztrák válogatott is, szombaton és vasárnap pedig osztrák, szlovén, szlovák, román, lengyel, brit, cseh, norvég, kolumbiai és kanadai pályakerékpárosok szerepelnek hét versenyszámban.
A magyar színeket 12 versenyző képviseli: Kercsó Magos Zsuzsanna (MSA SE), Jászapáti Petra (MSA SE), Kapott Szonja (Tipográfia Ladies Cycling), Borissza Johanna (GreeZone-ZKSE), Drijver Bertold (Epronex-Hungary), Solymosi Márton (Epronex-Hungary), Durucz Miklós (MSA SE), Csengői Bálint (Kőbánya), Fehérvári Marcell Imre (KSI SE), Lovassy Patrik Rómeó (FTC), Müller Péter (Beat Cycling Club) és Filutás Viktor (HRE Mazowsze Serce Polski).
RÉSZLETES INFORMÁCIÓK
Budapest - Kőbányai BringArénaHangár utca 10.
Nézőközönség:
A versenyt a pálya korlátozott számú nézőtere miatt, csak regisztrációt követően lehet a helyszínen megtekinteni.
A rendezvényre segítő önkéntesek jelentkezését várjuk, minimális angol nyelvtudással, 16 év felettiek személyében, a palya@bringasport.hu címre küldött adatokkal. Név, születési dátum, emailcím.
Program
Hivatalos edzésidő: szeptember 8-án 15:00 – 19:00. (15:00-17:00 állóképességi, 17:00-19:00 sprinter)
Rajtszámok kiadása: Szeptember 8-a 18:00 – 19:00
Technikai értekezlet: Szeptember 9. 9:00, Velodrome belső terület
Eredményhirdetés: A versenyprogramban leírtak szerint
Szervező:
Magyar Kerékpáros Szövetség, 1146 Budapest, Szabó József utca 3.
A szervezőknek jogukban áll kiválasztani a versenyzőket minden versenyre. A mezőnyversenyek maximális létszáma 20 versenyző (nemzetenként/csapatonként maximum 2 versenyző). Kérjük, hogy a nevezését minél hamarabb küldje el nekünk. A program előzetes, és a nevezések számának függvényében változhat. A szervezők nem vállalnak felelősséget a résztvevőkáltal okozott károkért.
A junior nők az elit nőkkel együtt fognak versenyezni, ha nem érik el a 12 versenyzős minimum limitet. Azonban csak a legjobb Junior Női versenyző kap díjat.
Vízvételi lehetőség: elérhető a pálya belső részén.
Doktor:
késöbb kerül kijelölésre
Kórház:
Budapesti Dr. Manninger Jenő Baleseti Központ – 1081 Budapest, Fiumei út 17. – Kórház GPS kordinátái : észak 47.49651, kelet 19.08285
Szállás:
A szervező NEM biztosít szállást. Ajánlott hotel, a versenyen részvevőknek, kedvezményes áron elérhető (a hotel kb 6km-re, 15 percre van a velodromtól)).:
Versenyszámok:
Omnium, Pointrace, Scratch, Elimination, Sprint, Keirin, Team sprint
Kategóriák:
MEN Elite + U23, WOMEN Elite +U23, JUNIORS MEN
Nevezés:
Határidő : 2023.08.30.
pataki.ibolya@bringasport.hu címre küldött nevezési lappal, lásd alább:
Versenyinformáció