MTB
Kiemelt

Vas Barnabás világbajnoki hetedik a junior XCO számban

Az ifjúsági korú versenyezők programja a lányok XCO futamával kezdődött, ahol egy három és fél kilométeres, körönként 145 méternyi szintet tartogató, de igencsak technikás pálya várt a kerekesekre. Az ötkörös viadal végén kettős kanadai sikernek tapsolhatott a nagyérdemű, Isabella Holmgren szerezte meg a világbajnoki címet honfitársa, Marin Lowe előtt, míg a harmadik a lengyel Natalia Grzegorzewska lett. A mezőnyben két magyar kerekesnek szoríthattunk, Bruchner Regina végül a 39. (+ 11:56) helyet csípte el, Greman Szonja viszont sajnos nem ért célba.

A fiúk már hat kört abszolváltak, Takács Zsomborral és Vas Barnabással a kilencven fős mezőnyben. Sajnos Zsombor számára nem is kezdődhetett volna rosszabbul a viadal, rögvest a rajtot követően bukásba keveredett, minek eredményeképpen az egyik fékkarja és a váltópapucsa is eltört, így számára ideje korán véget ért a viadal. Ellenben remekelt Vas Barnabás, aki szinte végig remekül tartotta magát az élmezőny mögött, majd az utolsó kör kezdetén egészen a hetedik helyig jött előre, s végül meg is tartotta ezt a kiváló pozícióját. A világbajnoki címet a néhány napja országúton is szívárványszínű trikót szerző dán Albert Philipsen nyerte el, aki közel egy perccel utasította maga mögé az olasz Elian Paccagnela és a kanadai Ian Ackert kettősét. Vas Barna mindössze 2 perc 16 másodperc hátránnyal ért célba.

A kora délután már az elit Short Track viadalaival folytatódott, ahol a férfiaknál az új-zélandi Samuel Gaze és a francia Victor Koretzky vívott ölre menő csatát előbbi sikerével – a brit Thomas Pidcock lett a harmadik, miközben Palumby Zsombor a 31. (+ 52 mp) helyen ért célba az ötvenöt fős rajtban. A hölgyek versengését a francia Pauline Ferrand-Prevot nyerte a holland Puck Pieterse és a brit Evie Richards előtt, Buzsáki Virág a 35. helyen zárt a bő negyven fős mezőnyben.

A világbajnokság hegyikerékpáros számai az U23-as korosztály XCO versenyeivel folytatódnak, ahol a lányoknál Bokros Csenge Anna és Vas Kata Blanka áll rajthoz.

EREDMÉNYEK

'Fel a tetejéhez' gomb