MTB
Kiemelt

Magyar eredmények a hegyikerékpáros EB-ről

Buzsáki Virág a 30., míg Palumby Zsombor az 53. helyen abszolválta az Eb-t.

A lengyelországi Krakkóban zajló Európa Játékok keretein belül kapott helyet a 2023-as elit MTB Európa-bajnokság, melyen a nők versenyében Buzsáki Virág, míg a férfiaknál Palumby Zsombor képviselte a magyar színeket.

A szervezők Krynica-Zdrojban alakították ki a könnyűnek semmiféleképpen sem nevezhető nyomvonalat, melyen még a viadalt megelőző napok csapadékos időjárása is nehezített.

Ötvenhatan vágtak neki a hölgyek versenyének, melynek során öt kör várta a résztvevőket a 3,9 kilométeres pályán. Az aranyérmet, mondhatni a papírformának megfelelően a több szakágban is jeleskedő holland Puck Pieterse szerezte meg, méghozzá magabiztos fölénnyel, hiszen lényegében a rajt pillanatától az élen tekert, végig kontrollálva a történéseket. Buzsáki Virág a 30. (+ 8:40) helyen ért célba.

A hetvenöt férfi induló már hat kört teljesített. A női versenynél jóval nyíltabb és izgalmasabb csatározás végén a román Vlad Dascalu ölthette magára az Európa-bajnoki megkülönböztető trikót, aki csak az utolsó körben tudta lerázni magáról a riválisait. Palumby Zsombor az 53. (+ 9:54) helyen zárt.

Az MTB XCO EB magyar vonatkozású képei itt érhetők el: https://olimpia.hu/galeria/fotok/europa-jatekok-4-nap-2023-06-25-mountain-bike 

EREDMÉNY

Forrás
Fotó: olimpia.hu
'Fel a tetejéhez' gomb