
Kerékpártúrák a tokaji Kopasz-hegy környékén!
Jó hírrel szolgálhatunk a kerékpárosok számára, akik szeretnék kétkeréken bejárni a tokaji borvidéket. Tokaj környékén, a Kopasz-hegy körül ugyanis új kerékpáros útvonalakkal bővült a kerékpárút-hálózat, így biztonságosabbá vált a hegy lábánál fekvő települések kerékpáros megközelíthetősége. Az „Aktív turisztikai hálózatok fejlesztése Tokaj-Hegyalján – Tokaj kör kerékpáros útvonal megvalósításának I. üteme” című projekt jövőbeli célja, hogy a tokaji Kopasz-hegy kerékpárral is biztonságosan körbejárható legyen Tokaj, Bodrogkeresztúr, Tarcal és Rakamaz települések érintésével. A projekt keretében eddig elkészült szakaszok Tokaj-Tarcal-Bodrogkeresztúr települések kerékpáros elérését biztosítják.
A teljes “Tokaj-kör” mintegy 19 kilométer hosszú lesz. A mostani fejlesztések keretében 6,7 kilométeren épültek új útvonalak, így jelenleg már 13 kilométeres szakaszon kerékpározhatunk a Kopasz-hegy körül. Az útszakaszok mentén két új kerékpáros pihenőhely is kiépült, melyből az egyik Rakamazon, a másik pedig Bodrogkeresztúron, a Lebuj Fogadó mellett található. A rakamazi pihenőhely a Teknősház közvetlen közelében került kialakításra, így akár ez lehet a túra kiindulópontja is.
A kerékpárutak a sportkedvelőknek és a természetbarátoknak egyaránt izgalmas kikapcsolódási lehetőséget kínál. A borvidék iránt érdeklődők felfedezhetik Tokaj-Hegyalja különleges tájait, megkóstolhatják a vidék egyedülálló borait, és bepillantást nyerhetnek a helyi borkultúrába is. A kerékpáros felfedezésre a tavaszi és a nyári hónapok a legideálisabbak, hiszen ilyenkor mutatja a táj a legszebb arcát.
Ne várj tovább, indulj útnak már hétvégén!
Mutatjuk az újdonságokat
Rakamazon és Bodrogkeresztúron kiépült új kerékpáros pihenőhelyeken kerékpár-támaszok és a gyermek kerékpárok méretéhez igazodó kerékpártárolók is készültek. Tokaj belterületén is modern, széles kerékpárút készült el, valamint Tarcal és Bodrogkeresztúr között is megvalósul a kerékpáros összeköttetés. A kirándulók számára információs táblarendszer segíti a tájékozódást.
A tokaji szakasz a Fesztiválkatlantól a Tisza-hídig az új, modern, 3-4,5 méter széles új kerékpárúton vezet, amely a Bodrog part közelében a Kenubázis mellett is elhalad. Így arra is remek lehetőség kínálkozik, hogy vegyítsük a szárazföldi és a vízi sportokat, és egy igazán aktív napot töltsünk el. A város központjától Tarcal irányába a régi kerékpárúton folytatódik az út.
A községhez érve a 38-as számú főúttal párhuzamos mellékutcán érdemes tovább tekerni. A község belterületén az Áldó Krisztus szobor parkolójának környezetében egy napelemes energiaforrású elektromos kerékpár töltőállomással találkozhatnak az ideérkezők. Errefelé járva semmiképp sem érdemes kihagyni a Kopasz-hegyet, a tarcali bányatavat és az Áldó Krisztus szobrot. A következő szakasz Tarcaltól Bodrogkeresztúr felé vezet a 3616. jelű úton 3,5 méter szélességben a Lebuj Fogadó melletti kerékpáros pihenőhelyig.