MKSZ hírek

Elhunyt Söre János

Június 11-én betegség után, 88 esztendős korában elhunyt Söre János, az Újpesti Dózsa római olimpián 10. helyezett kerékpárversenyzője, később edzője.

Budapest, 1960. március 1.
Söre János kerékpáros, a római olimpiára készülő magyar válogatott keret tagja.

Söre János 1935. május 14-én született Budapesten. 1952-ben a Bp-i Vörös Meteorban kezdett kerékpározni, majd katonaként a Honvéd sportolója volt, majd pályafutása a Tipográfiában folytatódott. 1958 és 1965 között volt a lila-fehérek kerekese. Később, 1966 és 1972 között klubjában, az Újpesti Dózsában kerékpáros edzőként, szakosztályvezetőként dolgozott, 1967-ben a TF-en szerzett edzői végzettséget. Tanítványai közül Takács Gyula magyar bajnok lett. Fia, Péter szintén válogatott pályakerékpáros volt a nyolcvanas-kilencvenes években. Még az Újpesti Dózsa sportolójaként a tűzoltóságnál helyezkedett el. Elvégezte a BM Tűzoltótiszti iskolát is 1967-ben, tűzoltótiszt volt 1958-1990 között, onnan vonult nyugdíjba 1990-ben alezredesként.

Versenyzői pályafutása során összesen 15 bajnoki címet szerzett. 1955 és ’63 között volt tagja a magyar válogatottnak. Legnagyobb nemzetközi szerepléseként részt vett 1960-ban a római olimpián, ahol az 1000 méteres állórajtos időfutamban 10. lett. Pályán több országos rekordot is beállított 200, 500 és 1000 méteren.

Tata, 1959. január 27.
Sőre János, Pásztor István és Bicskey Richárd a kerékpáros országúti és pályaválogatott tagjai (b-j), Pelvássy Ferenc (b) irányításával görgőznek a Tatai Edzőtábor tornatermében.
MTI Fotó: Mikó László

Söre János kiemelkedő tehetsége volt a kerékpársportnak. Eredményeit, rekordjait elsősorban az egyik legnehezebb pályaszámban, az állórajtos 1000 méteren érte el. Pályabajnok 1957-ben. 1000 m-es állórajtos időfutamban nyolcszoros bajnok (1955-56-ban a Vörös Meteor, ill. a Honvéd, 1957-58-ban a Tipográfia,majd az Újpesti Dózsa színeiben győzött 60-ban és 1962-ben 1965-ben . Az Újpesti Dózsában 4000 m-es egyéni 1962-ben, csapat üldöző időfutam győztes 1964-65-ben.) Rekordjai tartósnak bizonyultak: két csúcsát, melyet 1957-ben ért el (1 kilométeren és 200 méteren) csak 1972-ben tudták beállítani.

A Magyar Kerékpáros Szövetség részvétét fejezi ki a családnak, nyugodjék békében!

Temetése 2023. július 14-én (pénteken) 10 órakor lesz az Óbudai temetőben.

EREDMÉNYEI

Magyar Bajnoki címei
Repülő verseny 1957 Söre János Tipográfia TE
1000 méteres állórajtos 1955 Söre János Bp. Honvéd SE
1956 Söre János Bp. Honvéd SE
1957 Söre János Tipográfia TE
1958 Söre János Tipográfia TE
1959 Söre János Újpesti Dózsa SC
1960 Söre János Újpesti Dózsa SC
1962 Söre János Újpesti Dózsa SC
1965 Söre János Újpesti Dózsa SC
4000 méteres üldöző verseny 1962 Söre János Újpesti Dózsa SC
Tandem 1956 Furmen Imre, Söre János Bp. Honvéd SE
4000 méteres üldöző csapat 1956 Bartusek Béla, Furmen Imre, Pásztor István, Söre János Bp. Honvéd SE
1962 Halász Attila, Mészáros, András, Sipos Zoltán, Söre János Újpesti Dózsa SC
1964 Mészáros András, Mezei József, Sleisz László, Söre János Újpesti Dózsa SC
1965 Mészáros András, Mezei József, Sleisz László, Söre János Újpesti Dózsa SC
Nemzetközi eredményei
Pálya sprint 1957 VB (Liege, Belgium) Söre János
Pálya 1000m állórajtos időfutam 1960 Olimpia (Róma, Olaszország) Söre János 10. hely
Pálya ügyéni üldöző 4km 1962 VB (Milánó, Olaszország) Söre János 27. hely
Pálya üldöző csapat 1963 VB (Rocourt, Belgium) Söre János, Bicskey Richárd, Lendvai Tibor, Lang István 12. hely
Országos csúcsai
1000m állórajtos időfutam 1957 Budapest Söre János 01:10,1
1000m repülőrajtos időfutam 1958 Budapest Söre János 01:08,0
4000m csapat időfutam 1963 Budapest Bicskey Richard, Lang István, Söre János, Lendvai Tibor 04:42,2
500m repülőrajtos időfutam 1963 Budapest Söre János 30,4
Szerző
olimpia.hu
'Fel a tetejéhez' gomb