Országút
Kiemelt

A szlovén Gal Glivar sikerével zárult az Orlen Nagydíj

A magyarok közül Valent Márk végzett a legelőkelőbb helyen.

A két magyarországi szakaszt követően előbb Szlovákiában, majd Lengyelországban folytatódott az Orlen Nagydíj, azaz az U23-as Nemzetek Kupájának idei nyitánya.

A Lőcse és Csorbató közötti harmadik, 124 kilométeres hegyi befutós penzum végén az olasz Francesco Busatto ünnepelhetett, ám az első etap győztese, a dán Nikolaj Mengel még ezt az emelkedőt is kibírta, így továbbra is megőrizte összetettbeli vezetését. A magyarok közül Valent Márk zárt ezen a napon a legelőkelőbb helyen – 51. (+ 28 másodperc) lett.

A negyedik etap során a lengyelországi Újszandecbe érkezett a karaván, a dimbes-dombos, 129 kilométeres etap azonban nem tudta kellőképpen szétrázni a mezőnyt, így végül bő harminc kerekes érkezett együtt a sprintre, melyet a brit Robert Donaldson nyert meg. A magyar csapatból ezúttal Szijártó Zétény bizonyult a legerősebbnek az 54. (+ 3:36) helyen célba érve. Az összetettben továbbra is Mengel vezetett.

Zárásként aztán következett a legnehezebb szakasz, amely Sanok és Arlamów között vezetett, 145 kilométeren. A hegyi befutó a portugál António Morgado sikerét hozta, aki a szlovén Gil Glivar és a francia Jordan Labrosse előtt diadalmaskodott, miközben Nikolaj Mengel közel két és fél percet kapott, elveszítve ezzel a sárga trikót. Az Orlen Nagydíjat így Glivar nyerte, mellette az olasz Davide Piganzoli és a német Hannes Wilksch fért még oda a dobogóra.

Ami a magyarokat illeti, hárman tudták eredményesen abszolválni a viadalt: Valent Márk a 38. (+ 10:52), Szijártó Zétény az 59. (+ 20:41), míg Árvai Kristóf a 91. (+ 34:30) lett.

Az U23-as világkupa-sorozat június 8. és 11. között a cseh Békeversennyel folytatódik.

2023sze24májEgész napcsü25KiemeltOrlen Nations Grand PrixU23 országúti világkupaversenyMagyarországSzakágOrszágútKategóriaUCI 2.Ncup

VÉGEREDMÉNY

'Fel a tetejéhez' gomb