MTB
Kiemelt

Hegyikerékpáros UCI Junior Series-t nyert Vas Barnabás

Ezúttal is szép számmal gyűjtötték a magyar versenyzők a pontokat.

Kiemelt kategóriás versenyként, egyúttal UCI Junior Series viadalként került be az idei nemzetközi versenynaptárba a németországi MTB Bundesliga heubacheri fordulója. Ennek megfelelően ezúttal is szurkolhattunk magyaroknak az április 22-23-i viadalon. A junior lányok versenyében Bruchner Regina az előkelő kilencedik helyet szerezte meg, amiért huszonnégy világranglista pont ütötte a markát, míg Greman Szonja 18. (8 UCI pont) lett.

A fiúknál Vas Barnabás első magyarként nyert Junior Series fordulót, mellyel kilencven UCI pont került a neve mellé – Takács Zsombor sajnos nem tudta értékelhetően befejezni a futamot. Női elitben Buzsáki Virág (JB Brunex Superior Factory Racing) tizenötödikként (12 UCI pont) ért célba. A junior lányoknál pedig Bruchner Regina a 9. (24 UCI pont), míg Greman Szonja a 18. helyen (8 UCI pont) érkezett a célvonalhoz.

Eközben Szlovákiában a C1-es besorolású XCO Drozdovo zajlott, ahol ugyancsak szép számmal versenyeztek magyarok. A férfi elitben Palumby Zsombor (SVS Pro Team) a remeknek mondható negyedik helyen érkezett, ezzel huszonöt világranglista pontot szerezve, a női elitben pedig Schmidel Regina (Cube-Csömör MTB Team) és Leányvári Sára (Cube-Csömör MTB Team) tekert kiválóan, a 8. (14 UCI pont), valamint a 12. (6 UCI pont) helyet elcsípve.

Az alsóbb korosztályokban sem lehetett ok a panaszra, az U17-es futamban Berencsi Benedek (Superior Racing Team) győzött, miközben Zsembery Boldizsár (Superior Racing Team) harmadik lett. U13-ban Szilasi Dániel (Superior Racing Team) nyert Kovács Béla (DSI Cycling Team) előtt, U11-ben pedig  András Péter Patrik (Superior Racing Team) győzött, ő is egy honfitársát, Bökönyi Huba Árpádot (Delta MTB Sopron) utasította maga mögé. Az U15-ös lányoknál Hegedűs Heléna (Cube-Csömör MTB Team) nyakába is aranyérem került.

EREDMÉNYEK

2. SP XCO UCI C1 Drozdovo

Forrás
Fotó: MH/Török PéterFotó: Vas Barnabás Instagram
'Fel a tetejéhez' gomb