
Kutná Horában gyűjtötte a hegyikerékpáros ifjúság az UCI pontokat
A Cseh Kupa első fordulójában számos magyar kerékpárosnak szoríthattunk. Április 1-jén Kutná Horában rendezték az ötfordulós cseh hegyikerékpáros kupasorozat nyitányát, amely C1-es besorolással szerepelt a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) versenynaptárában, azaz az ifjúsági, valamint az elit korosztály futamaiban is világranglista pontokat osztottak.
A kerekesekre egy igencsak saras, nehéz pálya várt, amely próbára tette a versenyzőket. A junior lányoknál Greman Szonja (Cube-Csömör MTB) az előkelő ötödik (+ 7:37) helyen ért célba, ezzel tizenkét UCI pontot kasszírozva – sajnos Bruchner Regina (GreenZone-ZKSE) és Bungyis Panna (Cube-Csömör MTB) nem tudta befejezni a futamot.
Az ifjúsági korú fiúknál a cseh Frantisek Hojka (Expres CZ-Tufo Team Kolín) győzött másfél perccel megelőzve Takács Zsombort (Superior Racing Team), miközben a dobogó harmadik fokára Vas Barnabás (Cube-Csömör MTB) ért oda. Zsombor így tizennyolc, míg Barna tizenhat világranglista ponttal gazdagodott, de nem csak őket kell kiemelni, hiszen Endrédi Máté (GreenZone-ZKSE) hetedik (+ 4:09) lett, amiért nyolc pont jár – Magyar Bendegúz (Hote Cycling Team) a 36. (+ 16:44), Koppány Gergely (Cube-Csömör MTB) a 43. (1 kör hátrány), Kiss Benedek (Superior Racing Team) pedig az 51. (1 kör hátrány) pozícióban zárt.
Az elit nőknél nem volt magyar induló, a férfiaknál Tatár Márton (Superior Racing Team) 44. (2 kör hátrány) lett, Csákai Bence (PCCC) viszont sajnos nem ért célba.
A fiatalabb korcsoportokat tekintve mindenféleképpen szólni kell még a tizenhét éven aluli fiúk futamáról, amelyet Zsembery Boldizsár (Superior Racing Team) nyert meg.
TELJES EREDMÉNYLISTA
Magyar dobogós helyek a nagyszombati szlovák kupahétvégéről
Bőven volt magyar induló a Szlovák Kupa aktuális fordulójában. Április 1-jén a kritérium, míg 2-án a mezőnyversenyeket rendezték a Szlovák Országúti Kupa nagyszombati hétvégéjén. A település hazánkhoz való közelsége miatt számos magyar kerékpáros is rajthoz állt.
Szombaton az U11-es korosztályban Jóny István (Superior Racing Team) állhatott fel a kritériumverseny dobogójának második fokára, miközben a tizenhárom éven aluliaknál a fiúknál Szilasi Dániel (Superior Racing Team) győzött, míg a lányoknál Klokocs Kata (DSI Cycling Team) lett harmadik. U17-ben Soós Olivér (DSI Cycling Team) nyakába is bronzérmet akasztottak, a junior lányoknál pedig Tóth Réka (DSI Cycling Team) szerepelt kiemelkedően, a második helyen végezve.
A másnapi mezőnyversenyek során Mármarosi Alexa (Szekszárdi Sportközpont) harmadikként ért célba az U13-as korcsoport 26 kilométeres futamában. Soós Olivér (DSI Cycling Team) ugyancsak a dobogó legalsó fokára állhatott fel a tizenhét éven aluli fiúknál, akik már 78,6 kilométert abszolváltak. A junior lányok ugyancsak 78,6 kilométeres rajtjában Tóth Réka (DSI Cycling Team) szintén bronzérmet szerzett. Soha rosszabb folytatást.