Országút
Kiemelt

Debrecenben kezdődött az országúti szezon

Sikeresen zárult a 2023. évi Országúti Kerékpáros Diákolimpia, a Hajdú és a Főnix Kupa, melyekre a március 18-19-ei hétvégén került sor Debrecen-Bocskaikert, illetve Debrecen-Pallag helyszíneken. Az időjárás kedvezőnek mutatkozott, a hűvös reggeleket leszámítva napközben 14-15 fok, és ragyogó napsütés várta a versenyzőket. A rendezvények színvonalát emelte, hogy szlovák, illetve román sportolók is érkeztek a futamokra. Szép eredményeket értek el a debreceni DSI fiataljai, de sok hazai klub is érmekkel megpakolva térhetett haza, és az említett külföldi sporttársak is kitettek magukért!

Március 18-án szombaton rendezte meg a DKSI az Országúti Kerékpáros Diákolimpiát, a Magyar Diáksport Szövetség felkérésére. A résztvevő diákok egyéni időfutamban döntöttek a helyezésekről, valamennyi korcsoportban, U11-től egészen az U19, illetve Felnőtt kategóriáig. 4, 6, illetve 10 km-es távokon zajlott a megmérettetés. A versenynek a korábbi évekhez hasonlóan a Debrecen-Bocskaikert melletti 354. sz. út adott otthont. A hűvös reggel után napközben már 10 fok fölé emelkedett a hőmérséklet, minimális széllel ideális körülményeket biztosítva a versenyzőknek. A 200 nevezőből végül nem mindenki tudott rajthoz állni, de az eredményhirdetés során 22 kategóriában kerültek kiosztásra a Diákolimpiai Bajnoki címek, érmek, oklevelek.

Szombaton délután a 354.sz. úton, Bocskaikert mellett zajlottak a Hajdú Kupa mezőnyverseny futamai. A WU11, U11, WU13 kategóriák 10 km-t hajtottak, itt Klokocs Klára (DSI Cycling Team) magaslott ki a mezőnyből, 1 perc feletti előnnyel ért célba az üldözők előtt. Az U13 és WU15 már 19 km-t tett meg, végül mezőnyhajrá döntött a helyezésekről: Kovács Béla (DSI) nyerte a sprintet, Stolczenberger Zalán (Kis-Galya KSE) és Horváth Miklós (Superior Racing Team) előtt. A lányoknál a szekszárdi Mármarosi Alexa nyert, Benedek Virágot (Trail Zone) és Kárpáti Mirát (Kőbánya Cycling Team) megelőzve. A 2 körös, 38 km-es futam a WU17 és U15 versenye szintén mezőnyhajrát hozott, ahol a szlovák Peter Vlcek (PROefekt Kosice) nyert, U15-ben ezüstérmes lett Lónyai Balázs (Kis-Galya KSE), harmadik Tomka Ézer (Sárréti SE), míg a lányoknál Mudra Málna Dorka (Green Riders) utasította maga mögé Lambert Lucát (Superior Racing Team) és Iana Baltes-t (CSM Targu Mures).

76 km, és 4 kör várt az U17, WU19 és U19 korcsoportokra. A versenyt meghatározta a Lotus Team kerékpárosa, Luca Campean, aki már az első körben elszökve, egymaga tekert az élen, körről-körre növelve előnyét a mezőnnyel szemben. A bolyban voltak mozgások, de nem alakult ki érdemi üldözés, végül a román ifi versenyző 1:51:47-tel, közel 12 perccel a mezőny előtt érkezett. A további helyezésekről mezőnyhajrá döntött. A lányoknál Tóth Réka (DSI) győzött Farkas Janka (Hírös ESC) előtt, U17-ben Zsembery Boldizsár (Superior Racing Team), Soós Olivér (DSI) és Tudor Percea (Olimpic Zanesti) voltak a leggyorsabbak a sprinten. U19-ben a győztes Luca Campean mellett a Kőbánya Cycling Team két kerékpárosa, Pakot András Gusztáv, és Kárpáti Bálint bizonyultak a leggyorsabbnak. Tekintve azonban, hogy a több válogatott versenyzőt is felvonultató ifi mezőny messze az elvárt szint alatt teljesített, érmet ebben a kategóriában csak a győztes román versenyző vehetett át. A verseny viszonylag szerencsésen zajlott, a 4 körös futamban történt bukás, aminek során 2 versenyző feladta, de minimális horzsolásokon kívül más baj nem történt.

Vasárnap a pallagi VeloPark aszfaltcsíkján került sor a Főnix Kupa kritérium futamaira, és a kísérő illetve kiegészítő rendezvénynek szánt, de izgalmasan alakuló és nagyon látványos scratch és eliminációs versenyekre. A valamivel több mint 800 m-es pályán 4-4 futam indult valamennyi versenyszámban, korcsoportok szerint, illetve a létszámokat figyelembe véve. Így az U11, WU11, U13, WU13, WU15 együtt indult, ahol is az U13 és WU15 3-3 versenyzője a 9 kör során, 3 hajrában osztott pontokat (5-3-2-1) mind elvitte. Külön említést érdemel Klokocs Kata és Kovács Béla (mindketten DSI Cycling Team), akik a mezőnytől elszökve a pontok legjavát begyűjtötték. A Kis-Galya KSE és a Superior versenyzői, valamint a Kőbánya Cycling Team szereztek még dobogós helyezést. Az U15-WU17 15 kört teljesített, 5 hajrával, itt Peter Vlcek (PROefekt Kosice) bizonyult a legerősebbnek, Mudra Málna (Green Riders) és Tulok-Darida Simon (Szekszárdi Sportközpont) mellett. Az U17-WU19 mezőnyre 21 kör és 7 hajrá várt. A lányoknál Tóth Réka (DSI) jobb helyezése döntött Farkas Jankával (Hírös ESC) szemben, de a pontokat a fiúk vitték el, köztük is a legtöbbet Soós Olivér (DSI), Dorogi Alex Martin (Kőbánya), és Zsembery Boldizsár Péter (Superior Racing Team). U19-ben még komolyabb tempót diktáltak a fiúk, a létszámok alapján a Lotus Team és a Kőbánya Cycling Team csatája volt várható, amiből végül utóbbiak jöttek ki jobban, Pakot András és Kárpáti Bálint nyerték az arany és ezüstérmet, Luca Campean pedig harmadik lett a pontvadászatban.

A kiegészítő futamok rögtön a kritérium verseny után következtek, elsőként a scratch, 4, 6, illetve 10 körrel, a kritérium korcsoportok szerint. Az első futamban nem történt meglepetés: Klokocs Kata és Kovács Béla (DSI) szépen összedolgozva, mindenki mást otthagyva abszolválták a távot, harmadik helyre a Kis-Galya KSE kerékpárosa, Stolczenberger Zalán tudott odaférni. A 2. futamban Peter Vlcek dominált, de Mudra Málna szép versenyzéssel ezüstérmet szerzett, a Sárréti SE versenyzője Tomka Ézer előtt. Az U17-es futamban Soós Olivér (DSI) nyert, mögötte a román Andrei Constantinescu (Olimpia Bucuresti) és Péter-Lichtenberger Ábris (MKB Bank Cycling Team) érkezett. Az U19-es 4. futamban a Kőbánya Cycling Team bringásai Kárpáti Bálint és Pakot András a Lotus Team versenyzőjét, Luca Campeant előzték meg.

Az eliminációs verseny bizonyult a legizgalmasabbnak, részben amiatt, mert első alkalommal került sor rá a VeloParkban, másrészt amiatt, hogy itt körről körre a legjobbat kellett nyújtani, ellenben a kritériummal, ahol kényelmes pontelőnnyel bebiztosíthatja magát az ember. Nagyon izgalmas küzdelem alakult ki valamennyi futamban, még úgy is, hogy az erősebb versenyzők igyekeztek idejekorán leszakítani mindenki mást. Az 1. futamban is így tettek Klokocs Kata és Kovács Béla, akik szinte rögtön megléptek, a nap végére egy tempós körözést beiktatva. Béci végül elsőként fordulva a “célegyenesre”, megnyerte Kata előtt a futamot, harmadik lett Steiner Bence (Superior). Az U15-WU17 futamban Peter Vlcek megint nem talált legyőzőre, mögötte Lónyai Balázs (Kis-Galya KSE) és Mudra Málna (Green Riders) bírták a legtovább. U17-ben óriási küzdelem folyt, de Soós Olivér (DSI) az egész napos teljesítményét itt is győzelemmel koronázta meg, technikailag és taktikailag is végig összeszedetten versenyezve. Dorogi Alex Martin (Kőbánya) és George Matei Paris (CSM Constanta) végeztek a 2. ill. 3. helyen. U19-ben is nagy küzdelem folyt, végül Pakot András (Kőbánya) itt is maga mögé tudta utasítani az egyébként kiváló formában tekerő Luca Campeant, míg a harmadik helyet a KSI versenyzője, Fehérvári Marcell Imre harcolta ki.

Egy szép napot töltöttek a résztvevők a VeloParkban, az eredményhirdetésre pedig a záró futamot követően már nem kellett sokat várni: Dér Zsolt az MKSZ szakágvezetője és Nagy Zoltán a DKSI elnöke adták át a díjakat.

EREDMÉNYEK

2023szo18márEgész napORSZÁGÚTI KERÉKPÁROS DIÁKOLIMPIADebrecen - BocskaikertSzakágOrszágútKategóriaMKSZ Akkreditált

2023szo18már(már 18)13:00vas19(már 19)16:00HAJDÚ - FŐNIX KUPADebrecen - BocskaikertSzakágOrszágútKategóriaMKSZ Akkreditált

'Fel a tetejéhez' gomb