MKSZ hírek

Első díjas Vanik Zoltán Giro fotósorozata!

Volt egyszer egy Giro d'Italia Magyarországon

A pillanat, amikor egész Magyarország beleszeretett a kerékpársportba. Ez a pillanat első díjat ért Vanik Zoltán számára a magyar Sajtófotó pályázat sport kategóriájában. Büszkeség ez a Magyar Kerékpáros Szövetségnek és a teljes BringaSport családnak. Gratulálunk!

A 41. Magyar Sajtófotó Pályázatra ebben az évben 269 fotográfus 2443 pályaművel (köztük 1881 egyedi képpel és 562 sorozattal) neveztek a foróriporterek, és a beküldött fotók száma ezerrel haladta meg a tavalyit, összesen 6810 volt.

A 2023. február 16-án a Magyar Újságírók Országos Szövetsége székházában megrendezett eseményen összesen 14 kategóriában hirdettek ki nyertest a nemzetközi zsűri tagjai, akik több különdíjat is kiosztottak.

A zsűri tagjai az alábbi szakemberek voltak: Szlukovényi Tamás (elnök), a Toronto/London székhelyű Archive of Modern Conflict kurátora, a Reuters volt globális fotó főszerkesztője; Stephane Arnaud történész diplomával és egy párizsi újságíró iskolában szerzett oklevéllel kezdett képszerkesztőként dolgozni 2000-ben, az AFP francia hírügynökségnél. 2016 óta a AFP fotó főszerkesztője, Adrian Evans (London, Nagy-Britannia), a Panos Pictures igazgatója, Daniela Mrazkova, cseh fotográfiai szakíró, újságíró, kurátor, a World Press Photo, illetve a Pictures of the Year többszöri zsűritagja, és Stiller Ákos fotóriporter, a New York Times, a National Geographic, a CNN, a Spiegel, és a Stern tudósítója.

Volt egyszer egy Giro d’Italia Magyarországon

41. Magyar Sajtófotó Pályázat
Sport (sorozat) 1. díj Név: Vanik Zoltán Munkahely: Magyar Kerékpáros Szövetség
Szerző
punkt.hu
'Fel a tetejéhez' gomb