Pálya
Kiemelt

Drijver Bertold 8. a pályakerékpáros EB-n!

Remek magyar teljesítményeknek lehettünk szemtanúi a svájci Grenchenben zajló pályakerékpáros Európa-bajnokság első két versenynapján. Drijver Bertold kiváló versenyzéssel az előkelő nyolcadik helyet szerezte meg a pontversenyben. Nemzetközi klasszis teljesítmény a pálya válogatottunk legnagyobb reménységétől, aki kora szerint még az U23-as mezőnyben versenyzik. De ezúttal a felnőtt mezőnyben érte el az értékes top10-es helyezését, ami egyben karrierje legjobb eredménye is.

Már az első napon volt magyar érdekeltség a pályakerékpáros Európa-bajnokságon, melynek február 8. és 12. között a svájci Grenchen ad otthont. Csapatsprintben Csengői Bálint, Szabó Norbert és Szalontay Sándor hármasa állt rajthoz, s végül a tizenkét trió között 45.553-as időeredménnyel a kilencedik helyen zárt – az első nyolc jutott a következő körbe. A számot a papírformának megfelelően a hollandok nyerték.

Másnap a negyven kilométeres, 160 körös pontverseny kaotikus viaskodást hozott, volt itt minden, körelőny, körhátrány, visszavett kör, így nem volt egyszerű dolga a huszonkét rajthoz álló kerékpárosnak, közte a még mindig csak tizenkilenc esztendős Drijver Bertoldnak. Az országúton az Epronex-Hungary Cycling Team színeit erősítő fiatal végig támadószellemben bringázott, számos akcióból kivéve a részét, téve a kereket a szakág legjobbjaira. Sikerült két körelőnyt is kiharcolnia, bár ebből az egyiket visszavették tőle.

A verseny izgalmait jól tükrözi, hogy az Európa-bajnoki cím sorsa csak az utolsó sprintben dőlt el, az aranyérmet az olasz Simone Consonni kaparintotta meg, mögötte a spanyol Albert Torres lett a második, míg a francia Donavan Grondin zárt harmadikként. Dijver Bertold 24 szerzett ponttal abszolválta az 52,980 kilométer/órás átlagsebességet hozó futamot, ezzel az előkelő nyolcadik helyen végzett.

Ugyancsak a  második versenynapon rendezték az egy kilométeres, álló rajtos időfutamot, ahol Csengői Bálint a kvalifikációban 1:04.619-es időeredményt ért el, sajnos ez nem volt elég a továbbjutáshoz, így a 16. lett – a dobogó legfelső fokára a holland Jeffrey Hoogland állhatott fel.

EREDMÉNYEK

'Fel a tetejéhez' gomb