Cyclo-cross
Kiemelt

Vas Blanka 11., Bruchner Regina a 21. helyen a CX világbajnokságon

A hoogerheidei cyclo-cross világbajnokság második versenynapján már magyar kerékpárosoknak is szoríthattunk, Bruchner Regina a junior lányok, míg Vas Blanka az elit nők futamában volt érdekelt. A 3,2 kilométeres nyomvonal, az elmúlt évek hoogerheidei világkupa-futamain megszokottakkal ellentétben, egy plusz híddal, valamint az erdős részhez érve, egy újonnan kialakított hurokkal egészült ki. Nehezítve a körülményeket, reggelre megérkezett az eső is, bár a csapadék mindössze az első futam során volt tényező.

Bruchner Regina remekül kapta el a rajtot az ifjúsági korú lányok versenyében, egészen a huszadik hely környékéig zárkózott, amely pozícióját a későbbiekben is próbálta tartani. Az élen közben egy hat fős csoport alakult, a kanadai Holmgren ikrek, valamint az előzetes favorit, Lauren Molengraaf vezetésével. A holland lánynak azonban nem volt szerencséje, előbb bukott, majd féltávnál defektet kapott, a kanadaiak pedig köszönték szépen és kisajátították a futamot.

Az ötkörös viadal végén Isabella Holmgren ünnepelhetett, testvére Ava Holmgren lett a második, a harmadik hely viszont csak célfotót követően dőlt el, a francia Célia Gery javára. Bruchner Regina kiválóan versenyezve a 21. (+ 3:23) helyen zárt a negyvenhárom fős mezőnyben, ezzel megkoronázva a szezonját, melynek során a hazai viadalok mellett a Cseh Kupában és a világkupa számos állomásán is megmérettette magát.

A nap fénypontja a női elit küzdelme volt, melynek alig harminc kerékpáros vágott neki, köztük a szakág legjobbjai, a hollandok sztárjai, na meg persze Vas Blanka, aki a második sorból rajtolhatott.

Ahogyan az várható volt a hazaiak már az első körökben domináltak, az élen Fem van Empel és Puck Pieterse kettősére csak az olasz Silvia Persico tudta tenni a kereket, a magyar bajnok a francia Heléne Clauzel és a belga Marion Norbert Riberolle duójával a top-10-ért harcolt.

Persico a harmadik kör elejéig bírta, innentől kétesélyessé vált a világbajnoki cím sorsa. Féltávnál Pieterse elcsúszott, van Empel pedig igyekezett kihasználni ezt. Kissé hátrébb Blanka eredményesen tartotta vetélytársaival szemben a kilencedik helyét, sajnos azonban az utolsó előtti körben hátsó defektet kapott, s amire a boxhoz ért jó páran megelőzték.

Fem van Empel világbajnoki címét semmi és senki sem veszélyeztette, így egy káprázatos szezon befejezéseként a szivárványszínű trikót is megszerezte honfitársai, Puck Pieterse és Lucinda Brand előtt. Vas Blanka nagyot küzdött, az utolsó körben a tizenharmadik helyről a tizenegyedikre jött előre, s végül ebben a pozícióban ért célba.

A világbajnokság záró napján, a junior fiúk futamában Takács Zsombor és Vas Barnabás kettősének szurkolhatunk.

EREDMÉNY

Rnk
Rider Team Pnt Time
1 Canada 50 0:42:13
2 Canada 44 0:20
3 France 40 0:47
21 Hungary 3:23
'Fel a tetejéhez' gomb