Cyclo-cross
Kiemelt

Fantasztikus versenyzéssel kilencedik a CX VB-n Takács Zsombor

A hoogerheidei cyclo-cross világbajnokság záró napja a magyar érdekeltséggel bíró ifjúsági korú fiúk versenyével indult, ahol Takács Zsombor és Vas Barnabás voltak érdekeltek. A 3,2 kilométeres nyomvonal, az elmúlt évek hoogerheidei világkupa-futamain megszokottakkal ellentétben, egy plusz híddal, valamint az erdős részhez érve, egy újonnan kialakított hurokkal egészült ki. A végeláthatatlan lépcsősor természetesen ezúttal is helyet kapott a pályában.

A junior fiúk futamának több mint hetvenen, egészen pontosan hetvenegyen vágtak neki. A rajt után közvetlenül egy igencsak nagy bukás borzolta a kedélyeket, amelybe sajnos Vas Barnabás is belekeveredett, ezzel viszonylag sok időt veszítve. Takács Zsombor ellenben remekül indult, a harmadik sorból közvetlenül az élmezőny mögé felzárkózva.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően a francia Léo Bisiaux diktálta a tempót, megelőzve a belgák és a hollandok legjobbjait, miközben Zsombor fokozatosan lépdelt egyre feljebb, a harmadik kör végén már a top-10 is belátható távolságon belülre került.

Nem is elégedett meg ennyivel, az utolsó előtti körre fordulva nyolcadikként haladt át a célvonalon, bár nem sokkal később leesett a lánca, így többen is visszaelőzték. Elől Bisiaux vezetését semmi sem veszélyeztette, hasonlóan a második helyen tekerő holland Senna Remijn pozíciójához – a harmadik helyért azonban nagy volt a csata. Mindeközben Vas Barnabás a negyvenedik hely közelébe küzdötte vissza magát.

A franciák ásza, Bisiaux nem ingott meg, így magabiztosan versenyezve szerezte meg az Európa-bajnoki címe után a világbajnoki elsőséget is, mögötte a holland Senna Remijn lett a második, míg harmadikként a belga Yordi Corsus ért célba. Takács Zsombor a hajrában még megelőzte cseh és olasz riválisát, így végül a fantasztikusnak mondható kilencedik helyen zárt, a megszerzett 55 UCI  pontjának köszönhetően pedig a világranglista tizenötödik helyére kapaszkodott fel. Vas Barnabás sem adta fel, sokat jött előre, ami ezúttal a 37. (+ 2:54) helyhez volt elegendő.

EREDMÉNY

Rnk
Rider Team Pnt Time
1 France 50 0:43:48
2 Netherlands 44 0:11
3 Belgium 40 0:17
9 Hungary 16 0:47
37 Hungary 2:54
'Fel a tetejéhez' gomb