Cyclo-cross

Vas Blanka hetedik az X2O Trophy herentalsi versenyén

Puck Pieterse (Alpecin-Deceuninck) magabiztos sikerét hozta az X2O Trophy herentalsi futama, melyen Vas Kata Blanka (Team SD Worx) az előkelő hetedik helyen zárt.

Herentalsban folytatódott a belga X2O Trophy-sorozat, melyen az aktuális magyar bajnok Vas Kata Blanka (Team SD Worx) is rajthoz állt. A nyomvonal, elsősorban logisztikai okokból, a tavalyi évhez képest jelentős változásokon esett át. A pályától mindössze ötszáz méterre lakó, korábbi háromszoros világbajnok, Erwin Vervecken azzal kezdte, hogy megfordította a haladási irányt. A technikás útvonalat egy híd és a helyiek által csak a „síhegynek” nevezett emelkedő nehezítette, na meg néhány iszonyatosan mély saras rész.

A papírformának megfelelően Puck Pieterse és Ceylin del Carmen Alvarado (mindketten Alpecin-Deceuninck) kettőse próbált ellépni a rajtot követően, előbbi viszonylag hamar kiépített egy jelentősebb előnyt, miközben Blanka a hatodik helyen abszolválta a viadal első körét.

Féltávnál Pieterse már negyven másodperc előnnyel bírt az Alvarado és Lucinda Brand (Baloise Trek Lions) alkotta kettőssel szemben, akik közül Brand idővel faképnél hagyta riválisát. Sajnos Vas Kata Blankát ekkor Aniek van Alphen (777) érte utol, majd hagyta le, ezzel a magyar kerekes a hetedik pozícióba esett vissza.

Puck Pieterse sikerét leginkább a lekörözött versenyzők veszélyeztették, mindezek ellenére végül magabiztos győzelmet aratott – Lucinda Brand lett a második, míg Annemarie Worst (777) zárt harmadikként, aki az utolsó körben fogta meg Ceylin del Carmen Alvaradót. Vas Kata Blanka hetedikként (+ 3:38) végzett, ezzel C2-es versenyről lévén szó, hat UCI világranglista ponttal gazdagodott.

EREDMÉNY

'Fel a tetejéhez' gomb