Országút

Kettesével lépked előre Zsankó Petra

Spanyolországban folytatja pályafutását Zsankó Petra, aki mindössze két éve robbant be a hazai kerékpársportba. A korcsolyát biciklire cserélő fiatal tehetség szorgalma, kitartása és teherbírása hamar feltűnt a hazai és a nemzetközi mezőnyökben is. Több ajánlatot is kapott, végül a spanyol Massi Tactic kontinentális csapatot választotta, ahol mint hegyre jól menő sprinter, stabilan számítanak rá a következő évben. 

Az elmúlt két évben minden Országos Bajnokságon dobogóra állhatott. Élete első versenyén, 2021-ben meglepetésre hegyi bajnok lett és ’22-ben is meg tudta védeni címét úgy, hogy igazából inkább sprinter, mintsem hegyi menő. Idén kritériumban is begyűjtötte rövid kerékpáros pályafutása 3. bajnoki győzelmét. Időfutamon a 2., mezőnyben pedig a 3. helyet érte el.

Első csapata pár hónap erejéig Zircen volt, majd rögtön szintet lépve leigazolta az osztrák liga legerősebb csapata, a Team Cookina ASKÖ ARBÖ Graz, ahol csapattársa lett  az országúton 2021-ben Tokiói Olimpia Bajnok Anna Kieselhofernek. A 8 fordulós Radligában, ahol 67 induló volt, az előkelő 2. helyet szerezte meg az Elit Nőknél, U23-asként, korosztálya versenyét pedig fölényesen megnyerte.

Január közepén kell kiköltöznie Spanyolországba a versenyszezon idejére. Reményeink szerint nem csak a klasszikus egynaposokon láthatjuk majd Őt viszont, hanem a többnapos worldtour versenyek némelyikén is, öregbítve hazánk és saját hírnevét. Sok sikert Petra!

'Fel a tetejéhez' gomb