MKSZ hírek

Sportérték Podcast – 1. adás – Dér Zsolt

Év végéhez közeledve rendhagyó podscast beszélgetésekben hétről hétre beszámolunk a hazai kerékpársport 2022-es évéről, a sportág jelenéről és jövőjéről. A beszélgetések a Trend FM Sportéték című műsorában hangzottak el, most pedig meghallgathatóak a BringaSport felületén is. Mezei Dániel első vendége Dér Zsolt, országúti szövetségi kapitány volt.  

Valter Attila és Dér Zsolt

Dér Zsolt hosszú évek óta meghatározó szereplője a hazai kerékpársportnak, szakmai munkáját az utánpótlásnevelés, a fiatal tehetségek felkarolása, a következetes edzésmunka és a rendszeres, kemény edzőtáborok jellemzik. Nem véletlen tehát, hogy egyre több fiatal magyar tehetség kapott lehetőséget külföldön, profi, félprofi csapatoknál, amióta a volt országúti kerékpáros foglalkozik a magyar válogatottal.

A Sportértékben elmondta, hogy a versenyrendszer fejlesztése is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ugródeszkák képződjenek a félprofi és a profi kerékpársport között idehaza. Az U15-ös korosztálytól az U23-as korosztályig minden „évfolyamban” van két három olyan magyar tehetség, kivel a következő években komolyan számolni kell, akár nemzetközi szinten.

Dér szerint a kerékpársport technikai sportág, ezért szükséges minden támogatás, amelyet a Szövetség biztosít, e mellett fontos a támogató közeg is. minden fiatalnak tudnia kell, hogy ez az út sok lemondással és rengeteg edzéssel jár.

Beszélt arról is, hogy egyre nagyobb szerepet kap a versenysportban a hatékonyság-mérés, a felkészítés, a különféle diagnosztikák, az étrend és a mentális állapot is.

'Fel a tetejéhez' gomb