BMX Freestyle

Beszámoló a BMX Flatland Magyar Bajnokságról

Ebben az évben végre sikeresen létre hoztunk egy 3 állomásból álló versenysorozatot, a BMX Flatland HFC-t, melynek az utolsó állomása a Duna Plaza bevásárlóközpontban megtartott Magyar Bajnokság volt.  Mindhárom verseny a Sport Zone SE rendezte, de sokat segített a Magyar Kerékpáros Szövetség és a Flatland képviselője a szövetségen belül, Város Viktória.  Bízunk benne, hogy együtt lassan, de biztosan újra fel tudjuk lendíteni a Flatland jövőjét Magyarországon.

Ez volt a második alkalom, hogy a Duna Plazában rendezhettük meg ezt a rangos eseményt.  A versenyen  Junior, Girls, Master és Elit kategóriákban lehetett indulni. Minden versenyzőnek kétszer kellett talajra „gurulnia”, és az összesített pontok alapján született meg a végeredmény. A bírói gárda kiváló és jól szervezett volt, Szilágy Márton, Katona Dénes és László Tivadar nagyszerű munkát végzett és ennek köszönhetően a verseny zökkenőmentesen zajlott.

A Junior korosztály elképesztő volt, hiszen voltak olyanok, akik hiba nélkül tudták bemutatni verseny gyakorlatukat, és olyan trükköket csináltak, mint a Whiplash, Hang 5 hátrafelé, a Gyrator, a Mega Spin, a Catapult, a Spinning Lawnmower, a Funky Chicken, a McCircle és a Triple Bypass Boomerang! Thuránszky Levente remekül teljesített az első körben, és az első helyen várhatta a folytatást. A második körben viszont egy fantasztikus és hibátlan versenygyakorlattal Kriston Patrik bizonyult jobbnak, mivel Patrik az első kör után a 2. helyen állt úgy döntött, hogy nehezít a gyakorlatán, amit sikerült is hiba nélkül kiviteleznie, ezzel meg is nyerte a Magyar Bajnokságot.

A végeredmény Junior korosztály:

  1. Kriston Patrik
  2. Thuránszky Levente
  3. Filip Marcel

A Lányok korosztályába visszatért Hinz Mónika, aki a Sport Zone SE 5 lányával együtt versenyzett. Mivel ő volt az egyetlen Elite női versenyző, aki nevezett így a Magyar Bajnokságon egy női kategóriát indítottunk csak. A lányok keményen edzettek erre a versenyre, és ez meg is látszott a szereplésükön: Mega Spin, McCircles, Squeakers, Decade kombók,  steam rollers hátrafelé és katapult! Monika jól teljesített az első körben csak néhány hibával, de a második körben  már túl sok hiba csúszott be. A többiek is jól szerepeltek, mindenki számára voltak felejthetetlen pillanatok a verseny során. Kádár Veronika és Thuránszky Panni kiemelkedő teljesítményt nyújtott, mindketten keveset hibáztak, Panni csinált backwards wheelie bar spin to 180 Turn Bucket out and Half-lash with forward rolling cyclone no-handed to Catapult és ezzel megszerezte a győzelmet és az összetett bajnoki címet is, de nagyon szoros, izgalmas küzdelem volt a lányok versenyében.

A végeredmény lány korosztály:

  1. Thuránszky Panni
  2. Kádár Veronika
  3. Hinz Mónika

Master (Amateur) Kategóriában 10 induló volt, akik között voltak a régi iskolát képviselők, valamint az új trendeket követő biciklisek is. A tavalyi győztes Orosz Csaba első futamát jól teljesítette, de a másodikban túl sok hibát vétett. Bozsó Csaba old-mid school és show rider,  verseny gyakorlatát jól összerakta és két jó futamot tudott menni.  Abszolút kiemelkedő versenyző Kaposvári Martin volt ebben az évben két hibátlan körrel. Martin ebben az évben hihetetlen előrelépést tett, első-hátsó kerék kombinációval és néhány nagyon kockázatos összekötéssel.  Ami nagyon szembetűnő, az a nyugodtsága és koncentráltsága volt a versenytalajon. Nem kétlem, hogy idén keményen edzett, és ezzel megnyerte a magyar bajnokságot és az összesített bajnokságot is.

A végeredmény Master korosztály:

  1. Kaposvári Martin
  2. Bozsó Csaba
  3. Orosz Csaba

Az Elit korosztályban 6 versenyző indult. Bordás Ákos ebben az évben váltott erre a korosztályra és nagyon jó volt látni Hajnács Mihály visszatérését is. Ákos a hátsó kerék kombóival hatalmas fejlődést mutatott, amivel a harmadik helyezést érte el. Az OG versenyzője, Gyenes Pál a jól ismert Hősök tere kombóit vette elő és mutatta be sikeresen, és  ez elegendő volt neki a második helyre. A Magyar Bajnoki címet Vidakovich Fülöp vehette át és az összetett versenyben is a dobogó felső fokára állhatott. Fülöp remek stílusa, és kreativitása az első és a hátsó keréken egyaránt kiemelkedő. Junior  versenyzőink felnéznek rá, nagyszerű példát mutat a jövő bajnokainak. Büszkék vagyunk, hogy Fülöp képviselheti Magyarországot az idei BMX Flatland világbajnokságon.

A végeredmény Elite korosztály:

  1. Vidakovich Fülöp Pál
  2. Gyenes Pál
  3. Bordás Ákos

RÉSZLETES EREDMÉNYEK

2022szo29oktEgész napBMX Flatland Magyar BajnokságSport Zone Open InternationalBudapest - Duna PlázaSzakágBMX FreestyleKategóriaMKSZ Országos Bajnokság

'Fel a tetejéhez' gomb