Országút

Peák Barnabás kilencedik a Tour de Doubs egynaposán

Az Intermarché-Wanty-Gobert Materiaux magyar versenyzője ezzel huszonöt UCI világranglista pontot gyűjtött.

Szeptember 4-én, vasárnap Franciaországban, Morteau és Pontarlier között rendezték a 36. Tour du Doubs 1.1-es besorolású egynaposát. A koránt sem egyszerű penzum során nem kevesebb, mint nyolc rövid fal nehezítette a mezőny előrehaladását, amelynek Peák Barnabás is a tagja volt.

A belga Intermarché-Wanty-Gobert Materiaux sora ezúttal is nagy tervekkel állt rajthoz, hisz az elmúlt három évben rendre sikerült a dobogón zárniuk, sőt 2020-ban Loic Vliegen révén meg is nyerték ezt a versenyt.

Ennek megfelelően végig igyekeztek kontrollálni a történéseket, próbálva előkészíteni a terepet Biniam Girmay számára. Végül egy bő tíz fős sor érkezett meg sprintre, akik közül a francia Valentin Madouas (Groupama-FDJ) győzedelmeskedett, Girmay negyedikként ért célba, míg Barna az előkelő kilencedik helyen végzett, ezzel huszonöt UCI világranglista pontot szerezve.

EREDMÉNY

'Fel a tetejéhez' gomb
X
X