MTB

Gerely Attila 5. az eliminator világkupán!

Gerely Attila 5. helyen végzett Oudenaarde-ban (Belgium) a 2022 augusztus 15-én rendezett Mountainbike Eliminator (XCE) világkupán, XCC-ben pedig a 7. helyen fejezte be a versenyt.

Attila így értékelte a szereplését:

„Az időfutam nem úgy sikerült ahogy terveztem, de még így is sikerült 13. időt tekernem, amivel be tudtam férni a legjobb 16 versenyző közé. A negyeddöntő első körében még hátul voltam, de a második körben jó lehetőségek nyíltak támadásra. A lábaim is jól forogtak, így másodikként értem célba, amivel bekerültem a legjobb 8 versenyző közé. Az elődöntőben nem jött ki jól a ritmus. Egy osztrák versenytársam elém is ugratott. Sikerült elkerülni a balesetet, de a döntőbe kerülés ezzel már elérhetetlenné vált. Így a kisdöntőben folytattam a harcot az 5-8. helyért. Itt szintén jó lehetőségek voltak támadásra, és egy izgalmas meccs után sikerült az első helyen beérkeznem, ami számomra 5. helyet jelentett a világkupán. Sokan drukkoltak nekem a távolból, amit ezúton is köszönök! A következő XCE világkupa jövő vasárnap Törökországban, Sakaryában lesz, ott is rajthoz állok.”

A versenyt itt lehet megnézni, Attila nyolcad döntője a 19. perctől, kisdöntője a 46. perctől látható:

EREDMÉNYEK

Rank

Rider

Country

Team

Age

Result

Points

MEN ELITE – CROSS-COUNTRY ELIMINATOR
1 GEGENHEIMER Simon GER MOUNTAINBIKE RACINGTEAM 34 30
2 PERRIN GANIER Titouan FRA VELCAN MTB PRO TEAM 31 20
3 HAUSER Theo AUT 19 15
4 HUEZ Emanuele ITA CS CARABINIERI – CICLI OLYMPIA VITTORIA 21 12
5 GERELY Attila HUN 20 10
WOMEN ELITE – CROSS-COUNTRY ELIMINATOR
1 TORMENA Gaia ITA 20 30
2 FROMBERGER Marion GER MOUNTAINBIKE RACINGTEAM 22 20
3 HOLMEGÅRD Ella SWE 22 15
12 MARANCSIK Adrienn HUN 40
MEN ELITE – CROSS-COUNTRY SHORT CIRCUIT
1 HUEZ Emanuele ITA CS CARABINIERI – CICLI OLYMPIA VITTORIA 21 10:03,4 10
2 MORALES Ricky PUR MOUNTAINBIKE RACINGTEAM 28 10:04,2 6
3 BURMAN Joel SWE 25 10:04,5 4
7 GERELY Attila HUN 20 10:12,8
'Fel a tetejéhez' gomb