BMX Freestyle

Arany és bronzérmet is ünnepeltek a magyarok Csehországban

Nem csak izgalmakban, de sikerekben is gazdag volt a magyar bmx-esek hétvégéje Csehországban. Abban az összes rider egyetértett, hogy a csodálatos kisvárosban, Brumovban a verseny alaphangulatát a családias hangulat adta. Ezúttal aranyérmet és bronzérmet is ünnepelhettünk az Undercastle Gamesen.

Vidakovich Fülöp állt a flatlandesek legfelső dobogójára, ezáltal Magyarország 200 pontot kapott, Bordás Ákos ötödik helyezésével 90 pontot kapott, Bordacs Attila pedig nyolcadikként 30 pontot. Park kategóriában pedig Ujváry Zoltán lett harmadik. Zoli ezzel 130 pontot szerzett Magyarországnak, de Náhlik Péter a döntőben szerzett tizedik helyezettével is gazdagította hazáját, méghozzá 10 ponttal, és ugyan pontot nem szerzett, de Ficsor Kornél is döntőbe jutott, ahol 12. helyen zárt.

BMX Park kategóriában Tomas Beran nyerte el az aranyérmet, Mikulas Rehorik pedig ezüstérmes. Flatland kategóriában Fülöp lett az első helyezett, Martin Drazil a második, Malte Oroh pedig a harmadik lett. A sok munka meghozta a gyümölcsét, ugyanis Ujváry Zoltán most először állt dobogóra nemzetközi versenyen, aminek természetesen nagyon örült: „Maximálisan meg vagyok elégedve a teljesítményemmel. A köröket, amiket terveztem sikerült végig csinálnom hiba nélkül, az, hogy ezzel meg a dobogóra is fel tudtam állni, külön nagy öröm számomra.  A hangulat jó volt, külön örülök, hogy a magyar csapat is összetartó az ilyen versenyeken, es támogatjuk egymást. Összességében egy szuper kis hétvége volt” – mondta Zoli.

Bábel János sajnos nem jutott döntőbe, de életében másodszor vett részt külföldi megmérettetésen, így csalódottságra semmi oka: „Ez még csak második nemzetközi versenyem volt, de már úgy éreztem, hogy jobban tudok érvényesülni a többi külföldi versenyzővel” – mesélte János. „Egy pici csalódottság van bennem, hogy nem sikerült bejutnom a döntőbe, de ez motiváló érzés a következő versenyekre tekintve, hogy még több edzésre van szükség és én is ott lehetek köztük.”

Szepesi Tibor ezúttal nem jutott döntőbe, annak ellenére volt olyan része a versenynek, amivel ő is elégedett volt: „A saját eredményemmel nem vagyok elégedett, a második körömmel viszont igen” – jelentette ki Tibi. „Azt érzem, hogy mindig van hova fejlődni, és egyre keményebben és keményebben kell edzeni. Magamnak ugyan bizonyítottam a második körömmel, hogy igenis örömet szerez nekem a bmx és ez motivál a jövőre nézve. De összességében csalódott vagyok amiatt, hogy elestem és nem jutottam döntőbe, de menni kell tovább.”

Náhlik Péter, ahogy a többiek is, nagyon jól érezte magát Brumovban: „Gyönyörű város, kiváló pálya és természetesen tökéletes hangulat! A közönségre panasz nem lehetett, a speakerek is tették a dolgukat, igy hamar egy nagyon erős verseny hangulat alakult ki. Mindenki a maximumot hozta ki magából, mind a riderek, mind a szervezők. Nekem az volt a célom a versennyel kapcsolatban, hogy a top tízben végezzek. Ez sikerült is. Sajnos volt mindkét körömben 1-1 kisebb idegőrlő láb lecsúszás, ha ezek nem lettek volna, sokkal előrébb tudtam volna végezni. Mindenesetre boldog vagyok, hogy tudtam pontot szerezni az országomnak, legközelebb még jobban oda teszem magam és megpróbálok még többet kihozni magamból.”

„Alapvetően jó hangulattal telt a verseny minden napja. Megismerkedtem több külföldi riderrel is, akik szintén nagyon jó fejek és segítőkészek. Az első napon a selejtezőn sikerült egy szép kört mennem, viszont az első körömbe volt egy kis rontás. Ennek ellenére elég volt a teljesítményem a döntőhöz. Másnapra egy még erősebb kört terveztem a döntőre. A köreimbe beterveztem egy dupla hátra szaltót is, amit versenyen, élesben most csináltam először. Sajnos nem sikerültek a köreim a terveim szerint. Dupla szaltóból mindkét körömben elestem. Úgy gondolom ez benne van. Kissé csalódott voltam, de nem adom fel. Büszke vagyok rá, hogy meg mertem próbálni a dupla hátra szaltót, ami mindkét esetben egy hajszálon múlt, hogy sikerüljön. A következő versenyre még nagyobb motivációval megyek és tudom, hogy el fog jönni az én napom is” – összegezte a hétvégét Ficsor Kornél.

Bordás Ákos életében először versenyzett külföldön, bár közel került a dobogóhoz, sajnos kettő hellyel lemaradt az éremszerzésről, ez viszont nem vette el a kedvét a későbbi versenyektől: „A verseny egy nagyon hangulatos kis városban zajlott, festői környezetben egy várrom alatt. Nagyon családias rendezvény volt, a helyiek szuper hangulatot varázsoltak a szurkolásukkal. Bár a talaj elég erősen lejtett és nekem egy kicsit csúszós is volt, ennek ellenére úgy gondolom, egy elég jó döntő futamot mentem. Ezúttal ötödik helyen végeztem, de nem vagyok elkeseredve, hiszen egy kis odafigyeléssel ez legközelebb dobogós hely is lehet. Egyedül azt sajnálom, hogy a verseny formátuma kissé eltért az eredetileg tervezettől, emiatt más trükköket kellett megmutatnom, mint amiket eredetileg gyakoroltam”

„Nagyon izgatott voltam a verseny miatt, ugyanis évek óta nem indultam külföldi nemzetközi versenyen. Egy erős selejtező körrel sikerült elsőként kvalifikálni a selejtezőben, és a döntőt is kitudtam maxolni, elmondhatatlan érzés volt győzni. Izgatottan várom a következő megmérettetést” – mondta az aranyérmes Fülöp.

EREDMÉNYEK

Result Rider Country Points
Park Elite Men
1 Tomáš Beran Czech Republic 88,33
2 Mikuláš Řehořík Czech Republic 87,33
3 Zoltan Ujvary Hungary 85,5
10 Peter Nahlik Hungary 69,67
12 Kornel Ficsor Hungary 39,67
16 Tibi Szepesi Hungary 63
18 János Bábel Hungary 59
Flatland
1 Vidákovich Fülöp Hungary
2 Martin Dražil Czech Republic
3 Malte Oroh Germany
5 Akos Bordas Hungary
8 Attila Bordacs Hungary
Szerző
Takács Dóra
'Fel a tetejéhez' gomb
X
X