Országút

Új-zélandi győzelem a Gemenc Nagydíjon

Karl Ádám és Rózsa Balázs is UCI világranglista pontokat gyűjtött.

Július 16-17-én huszonnégy csapat részvételével zajlott a 48. Alisca Bau Gemenc Nagydíj, amely az idei szezonban 2.2-es besorolással szerepelt a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) versenynaptárában. Az első napon Paks és Szekszárd között egy 163,1 kilométeres, míg a másodikon Szekszárd körül egy 127,4 kilométeres etap várt a kerekesekre. Természetesen ezúttal is megrendezték a Pálinkás Csaba Emlékversenyt, azaz a tradicionális, villanyfényes kritériumot.

Az első szakasz végeredményéről mezőnyhajrá döntött, amelyet a lengyel Damian Papierski (Voster ATS Team) nyert meg az olasz Andrea Biancalani (Beltrami TSA-Tre Colli) és az új-zélandi Luke Mudgway (Bolton Equitek Black Spoke Pro Cycling) előtt. Legjobb magyarként Karl Ádám (Epronex-Hungary) a tizedik helyen gurult át a célvonalon, így ő ölhette magára a hazai versenyzők számára kiírt különverseny megkülönböztető trikóját.

A másnapi penzum ugyan egy kicsit szelektívebbnek bizonyult, de hasonló koreográfia szerint zajlott, a cseh Tomas Bárta (ATT Investmens) ünnepelhetett, Mudgway ezúttal másodikként ért célba, míg a harmadik Karl Ádám lett, aki ezzel egy UCI világranglista pontot is bezsebelt.

Az összetett versenyt Mudgway nyerte, mellette Barta és Papierski fért még oda a dobogóra – Karl Ádám az ötödik, míg Rózsa Balázs (Epronex-Hungary) a hetedik helyen végzett, ezzel 15 illetve 5 UCI pontot gyűjtve. A pontversenyben ugyancsak Mudgway, a hegyi összevetésben az olasz Andrea Piras (Beltrami TSA-Tre Colli), a fiatalok különharcában Papierski, a csapatversenyben pedig a cseh ATT Investments végzett az élen.

A lámpafényes kritérium végén ugyancsak egy Bolton Equitek kerekes diadalmaskodott Ryan Christensen személyében.

EREDMÉNYEK

2022szo16júlEgész napvas17Kiemelt48. Gemenc NagydíjSzekszárd – Béla király térSzakágOrszágútKategóriaUCI 2.2

'Fel a tetejéhez' gomb