Országút

Fetter Erik negyedik az országúti EB U23-as mezőnyversenyén!

Kiváló versenyzéssel, az előkelő negyedik helyet szerezte meg Fetter Erik a Portugáliában zajló országúti U23-as Európa-bajnokság mezőnyversenyén. Július 7. és 10. között Portugália, azon belül is Anadia adott otthont az ifjúsági és az U23-as korosztályok országúti Európa-bajnokságának. A magyar színeket a junior fiúknál Feldhoffer Bálint, Pollner Balázs, Takács-Valent Márk és Tóth Márkó, míg az U23-as korcsoportban Fetter Erik képviselte.

Az ifjúsági fiúk időfutama egy 22 kilométeres, dombos, technikás pályán zajlott Sangalhos környékén, amely a luxemburgi Mathieu Kockelmann sikerét hozta, aki 28 perc és 6 másodperc alatt ért célba (46,97 km/óra). Pollner Balázs a 29. (+ 3:02), Feldhoffer Bálint pedig a 30. (+ 3:03) helyen zárt.

A huszonhárom éven aluliak ugyanezen a pályán küzdöttek meg az aranyéremért, melyet a belga Alec Segaert érdemelt ki 27:25-ös időeredménnyel (48,14 km/óra) – Fetter Erik versenyét egy mechanikai probléma tette tönkre, mellyel sok időt és motivációt veszített, így csupán 27. lett (+ 2:15).

Az ifjúsági mezőnyverseny távját az extrém hőség miatt lerövidítették, így a kerekesekre hat kör helyett csak öt várt. A 108 kilométer során ötször mászták meg a Junqueira (1,7 km, 5,8 %) és a Anadia (0,4 km, 9 %) emelkedőit. Az Európa-bajnoki mezt végül az idei szezonban már a nem kevés kiváló nemzetközi eredménnyel büszkélkedő svájci Jan Christen kaparintotta meg szólóban hazaérve, miközben Takács-Valent Márk az 54. (+ 9:28), míg Feldhoffer Bálint az 55. (+ 9:29) helyen gurult át a célvonalon – Pollner Balázs és Tóth Márkó sajnos nem tudta értékelhetően befejezni a kontinensviadalt.

Az Európa-bajnokság fénypontja az U23-as férfi mezőnyverseny volt, ahol igencsak nívós mezőny gyűlt össze. Mivel a hőmérő higanyszála a zárónap során harminc fok környékén megállt, így a srácok hét kört – 147,3 kilométer – teljesítettek a fentebb már említett emelkedők leküzdésével.

Fetter Erik végig nagyon jól mozgott, sőt két körrel a vége előtt az ő kezdeményezésére alakult ki az a szökés, amelybe rajta kívül az olasz Davide De Pretto, a német Felix Engelhardt és a cseh Mathias Vacek került bele.

A kvartett jó összhangban kemény tempót diktált, előnyük hamar elérte az 50”. Ezt az előnyt sokáig tartani tudták, a mezőny csak a verseny végén tudott közelebb kerülni hozzájuk. Az utolsó kilométert 15 másodperc előnnyel kezdték meg. A sprintben végül Engelhardt volt a leggyorsabb, így ő lett az Európa-bajnok Vacek és De Pretto előtt, Erik fantasztikus eredményt elérve negyedikként végzett.

Dér Zsolt szövetségi kapitány a következőképp értékelte az EB-t: “Összességében egy jó Európa Bajnokságot zártunk. Eriknél nem volt szerencsénk az időfutamon, a mechanikai problémával elúszott a jó eredmény, ennek ellenére már azon a napon is megerősítést kaptunk, hogy jó formában van és bizakodva vághat neki a mezőnyversenynek.

A mezőnyversenyen a korábban tervezettek szerint Erik két körrel a befutó előtt támadott, az akciót csupán 3 versenyző tudta lekövetni. Végig bíztunk a dobogós helyezésben, végül a tavalyihoz hasonlóan 4. lett a sprintben. Ez csakugyan egy fantasztikus eredmény, ami sok motivációt nyújt neki a szezon második felére és a szeptemberi VB-re is!

Két fiatal versenyzőnk az időfutamon az elvárásoknak megfelelően a középmezönyben végzett. A mezőnyversenyen pedig hét legforróbb napját fogták ki. Szerencsére alkalmazták az “UCI Extreme weather protocollját” és egy körrel rövidült a táv. Ez már az első km-ektől kezdve nagy tempót eredményezett, a hőség pedig sok versenyzőnek okozott nehézséget. Bálint és Márk az utolsó előtti körben maradt le a főmezőnytől, majd egy kisebb csoporttal összeállva értékelhetően tudták teljesíteni a versenyt. Márkó és Balázs nehezebben viselte a körülményeket, ők hamarabb kiállni kényszerültek a versenyből.”

EREDMÉNYEK

'Fel a tetejéhez' gomb