Országút

Országúti OB – Vas fölényes sikere, Valter és Dina nagy csatája

Vas Kata Blanka fölényes sikerrel sorozatban harmadszor aranyérmes

Vas Kata Blanka magabiztosan védte meg címét az országúti kerékpárosok országos bajnokságának női mezőnyversenyében. A Pannonhalma környéki 89,3 kilométeres távnak derült, 26 fokos időben vágott neki a 23 fős – U23-as és felnőtt – női mezőny. A 16,5 kilométeres Pannonhalma-Győrság-Halomalja-Pázmándfalu-Nyalka-Pannonhalma kört ötször teljesítették a bringások, hogy aztán egy pannonhalmi kis kör után – amelyben már feltekertek az apátsághoz – egy újabb mászás után a bencés monostor előtt érjenek célba.

A mezőny nyugodt tempóban kezdte meg a versenyt, a második kör végén indultak meg a sort megszakító támadások. Az elmúlt két kiírás győztese és a verseny favoritja, Vas Kata Blanka, valamint Jordán Dorka tekert el a 11 fősre zsugorodott mezőnytől, féltávnál 1 perc 40 másodperc volt az előnyük, az utolsó nagy körre pedig 6:45 percig nőtt a különbség. Az SD Worx hegyikerékpárban olimpiai, országúton világbajnoki negyedik, terepkerékpárban Európa-bajnoki ezüstérmes bringása, a szerdai időfutam ob-n aranyérmes Vas az emelkedő első mászásakor szakította le a két napja harmadik Jordánt, ezzel el is dőlt az arany- és ezüstérem sorsa. A harmadik helyet az időfutambajnokság másodikja, Zsankó Petra szerezte meg, így a dobogósok személye nem változott szerdához képest.

“Dorkával nagyon jól össze tudtunk dolgozni és növelni az előnyünket” – nyilatkozott az MTI-nek a 20 esztendős Vas, aki sikerével változatlanul három szakág négy felnőtt magyar bajnoki trikóját őrzi egyszerre. Elárulta, Jordánnal mindketten tudták, hogy az emelkedőn ő az erősebb, tökéletes csapatmunkát tudtak végigcsinálni, ugyanakkor jelezte, a lábai “nem voltak különösebben jók”. Vasra két nap pihenő vár, hétfőn újra edz, majd szerdán utazik Olaszországba, ahol jövő csütörtöktől a női Giro d’Italián szerepel.

“Nagyon örülök, hogy így sikerült, jónak tartom, hogy ketten tudtunk maradni, Blanka persze jóval felettünk van, a második hellyel elégedett vagyok” – értékelt Jordán, aki ugyancsak kiemelte, hogy végig együtt tudtak dolgozni.


Valter Attila nagy csatában előzte meg Dina Mártont

Valter Attila diadalmaskodott az országúti kerékpárosok országos bajnokságának férfi mezőnyversenyében pénteken. A Pannonhalma környéki 166,1 kilométeres távnak 30 fokos melegben vágott neki a 82 fős – U23-as és felnőtt – férfi mezőny. A 16,5 kilométeres Pannonhalma-Győrság-Halomalja-Pázmándfalu-Nyalka-Pannonhalma kört kilencszer teljesítették a bringások, hogy aztán három pannonhalmi kis kör – mindannyiszor feltekertek az apátsághoz -, valamint egy újabb mászás után a bencés monostor előtt érjenek célba.

A női verseny nyugodt kezdésével ellentétben itt már az első körben megindultak a támadások, több sikertelen kísérlet után kialakult egy ötfős élboly. Ezt egy sajnálatos baleset verte szét: egy félreállított civil autó a rendőri karjelzés ellenére váratlanul keresztbe kanyarodott a boly elé, négyen nagyot buktak. Dr. Rózsa Szilveszter versenyorvos arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Gönczy Gergőt kulcscsonttörés és a térdén lévő vágott seb miatt mentő szállította el, míg Wermeser Zsombor zúzódásokat szenvedett.

A baleset utáni kavarodás nyomán háromfős boly maradt elöl, Istlstekker Zsolt és Drijver Bertold (Epronex Hungary), valamint Dina Márton (EOLO-Kometa), rájuk zárkózott fel Valter Attila (Groupama-FDJ). Előbb Istlstekker, majd az emelkedő első mászásakor Drijver szakadt le, így Valter és Dina egymás közt döntötték el a bajnoki cím sorsát. Az emelkedőkön sorra “kóstolgatták” egymást, az aranyérem sorsáról mégis az utolsó mászás határozott: Valter hosszú hajrát nyitva előzte meg barátját.

“Ő picivel többet próbálkozott, én nagyon elfáradtam, a végére nem éreztem annyira szuperül magam, mint vártam, Marci pedig nagyon meggyőző volt” – hangsúlyozta az MTI-nek Valter, hozzáfűzve: komoly görcsei voltak, pedig ez nem szokott előfordulni. – “Okosan kellett csinálni a végét, bíztam benne, hogy ha kibírom vele, akkor az utolsó métereken a végsebességem jobb lesz hozzá képest”. Kiemelte: nagyon kemény verseny volt, Dina pedig remek formában tekert. “Piciket vezettünk a legvégén, éreztük, hogy a hajrára kell hagyni a döntést, ekkor pedig még kicsi előnyt sem engedtem neki. Szuper verseny volt, a végsebességem döntött, de mindketten megérdemeltük volna a bajnoki címet, tisztességesen dolgozott végig Marci is” – emelte ki a friss bajnok.

Dina úgy értékelt: megpróbálta nem az utolsó körre hagyni a döntést. “Jól csinálta, elölről nyitott egy relatív hosszút, gyorsabb mint én, arra játszottam, hogy talán több erőm marad a végére. A hajrában mindent megtettem, de nem volt bennem több” – fogalmazott. A harmadik helyet a Dijvert – a legjobb U23-as versenyzőt – az utolsó métereken megelőző Peák Barnabás szerezte meg.


EREDMÉNY

2022pén24júnEgész napKiemeltFELNŐTT ORSZÁGÚTI ORSZÁGOS BAJNOKSÁGPannonhalma - PortaSzakágOrszágútKategóriaMKSZ Országos Bajnokság

'Fel a tetejéhez' gomb