Terem

Német fölény a Teremkerékpár EB első versenynapján 

Két számban avattak Európa-bajnokot a nyíregyházi teremkerékpáros kontinensviadal nyitányán

A belga Manon Geldof volt az első, aki parkettre léphetett a Continental Arénában a művészi kerékpározás női egyéni számában, majd két szlovák és egy cseh versenyzőt követően a Magyarország-Ausztria mérkőzéssel indultak a kerékpárlabda eseményei. Az Árendás Tamás-Toma Vilmos párosnak nem volt könnyű dolga a bombaerős riválisokkal szemben, így végül a papírformának megfelelően, hatalmasat küzdve, de mindhárom mérkőzésüket elvesztették.

A művészi kerékpárosok férfi egyéni számában egy osztrák versenyző, nevezetesen Marcel Schnetzer (145,77 pont) érte el az első nap folyamán a legjobb eredményt, minimális pontszámmal megelőzve Varga Csabát (143,48 pont). Az újabb kerékpárlabda mérkőzések után – egy káprázatos német-cseh párharcot is láthatott a nagyérdemű – a női páros művészi kerékpárosok jöttek, másodikként a Balogh Vivien-Sugta Julianna duó, akik 64,13 ponttal abszolválták   a kűrjüket, amely eredménnyel a zárónap előtt a negyedik helyen állnak.

A hivatalos nyitóünnepséget követően a svájci és a német kvartettek csaptak össze az Eb első aranyérméért, melyet végül a előbbi művészi kerékpáros sor szerzett meg, név szerint Tijem Karatas, Annika Rosenbach, Stella Rosenbach és Milena Schwarz.

A vegyespárosoknál, ahol nincs megkötés a női és-vagy a férfi résztvevők között, a világbajnok német kettős – Max Hanselmann és Serafin Schefold – érdemelte ki az Európa-bajnoki címet, honfitársaik Nico Rödiger és Lea-Victoria Styber valamint az osztrák Katharina Kühne-Marcel Schnetzer duó előtt.

Eközben a kerékpárlabdások sem tétlenkedtek, a Svájc-Németország mérkőzés igazi prezstízsharcá vált, ám egyelőre az osztrákok várhatják a legelőkelőbb helyzetből a folytatást.

Az Európa-bajnokság második napján további három számban osztanak érmeket.

A versennyel kapcsolatos további információk, érdekességek az Európa-bajnokság hivatalos honlapján (https://www.indoorhungary.hu/) találhatók.

RÉSZLETES INFORMÁCIÓK

2022pén17júnEgész napszo18KiemeltUEC Felnőtt Teremkerékpáros Európa BajnokságNyíregyháza - Continental ArénaSzakágTeremKategóriaUCI CC

'Fel a tetejéhez' gomb