KerékpárlabdaMűvész

Teremkerékpáros Európa-bajnokság Nyíregyházán

Június 17-én és 18-án a nyíregyházi Continental Aréna ad otthont a 2022-es Teremkerékpáros Európa-bajnokságnak, ahol két szakág, a művészi kerékpár és a kerékpárlabda legjobbjai küzdenek meg egymással. A versenyen az előzetes nevezések alapján tíz nemzet sportolói mérhetik össze az erejüket.

A teremkerékpározás sokak számára sajnos mind a mai napig ismeretlen fogalom, pedig már az 1800-as évek végén is rendeztek kerékpárlabda meccseket Magyarországon. A sportág nemzetközi megítélése átlagosnak mondható, inkább az okozza a problémát, hogy maga a kerékpársport hazai elfogadottsága marad el a nyugati országokban megszokottaktól – habár ezen az elmúlt időszakban próbál változtatni a hazai szövetség.

Nyíregyháza az elmúlt években több rangos kerékpáros eseménynek is otthont adott. A rendezéssel pedig mind a hazai, mind a nemzetközi szövetség elégedett volt, ezért is döntöttek úgy, hogy a szabolcsi megyeszékhely lesz a házigazdája a Teremkerékpáros Európa-bajnokságnak.

A kontinensviadal egy több éves előkészítő munka eredményeképpen került hazánkba, ráadásul hazai pályán meg van rá az esély, hogy kiemelkedő magyar eredménynek is tapsolhasson a nagyérdemű.

A művészi kerékpározás egy előre meghatározott koncentrikus körön belül végzett, tulajdonképpen a talajtornához hasonló, komoly állóképességet és erőkifejtést igénylő gyakorlatsor bemutatása, amelyet öt percen belül kell végrehajtani. A szakág nemzetközi vezetése komoly dokumentációval bír, amely meghatározza a különböző statikus és akrobatikus elemek valamint a kormányon és a nyergen végzett egyensúlyozási feladatok mikéntjét. Hasonlóan a tornához illetve a műkorcsolyázáshoz a szegmensek nehézsége különböző pontértéket képvisel.

A kerékpárlabda ennél jóval egyszerűbb, gyakorlatilag egy kis méretű pályán gólra játssza a két, két-két főből álló csapat. Értelemszerűen a labda kapuba juttatása a fő cél, amelyhez a kerékpárt kell használni, bár a játékszer hozzáérhet a testfelülethez is, sőt a kapus értelemszerűen kézzel is védhet, de a lövések a bicikli kerekével történnek. A szabályok nagyjából hasonlóak a labdarúgás szabályaihoz.

A versennyel kapcsolatos további információk, érdekességek az Európa-bajnokság hivatalos honlapján (https://www.indoorhungary.hu/) találhatók.

RÉSZLETES INFORMÁCIÓK

202217júnEgész nap18KiemeltUEC Felnőtt Teremkerékpáros Európa BajnokságNyíregyháza - Continental ArénaSzakág:Kerékpárlabda,MűvészkerékpárKategória:UCI CCInfó:Nem érkezett eredmény

Forrás
Fotók: Monika Schrott | Kunstrad-Klick von Richard Reich
'Fel a tetejéhez' gomb