Országút

Giro d’Italia – mindhárom magyar eljutott Veronáig

Az utolsó hét során is hat szakaszt rendeztek az Olasz Körversenyen, melyet Fetter Erik (EOLO-Kometa), Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert Materiaux) és Valter Attila (Groupama-FDJ) is eredményesen abszolvált.

A harmadik pihenőnapot követően a verseny egyik legnehezebb szakasza következett, még akkor is, ha ez a penzum konkrétan nem hegyi befutóval zárult. Salo és Aprica között 202 kilométer várt a mezőnyre, mintegy 5200 méternyi szinttel. Az etapgyőzelmet végül Peák Barnabás csapattársa, a cseh Jan Hirt szerezte meg. A magyarok közül Valter a 64. (+ 33:32), Fetter a 92. (+ 44:29), míg Peák a 128. (+ 48:14) helyen zárt.

Az Olasz Körverseny karavánja ezt követően sem pihenhetett, mivel a tizenhetedik etap (Ponte di Legno és Lavarone között) síkot nem igazán tartogatott, a dimbes-dombos középső rész után az utolsó harminc kilométerre két nehéz hegy került. Hűvös, esős időjárás fogadta a kerekeseket, az éles rajtot követő támadásokból Fetter Erik és Valter Attila is próbálta kivenni a részét, majd egy huszonöt főt számláló elmenés alakult benne Attilával. Az esélyesek sora olyan tíz kilométerre a céltól fogta meg az élről leszakadó kerekest, aki végül az előkelő 15. helyen (+ 4:54) ért célba – Barna az 59. (+ 21:31), míg Erik a 75. (+ 24:58) lett.

„A mai nap nem a szerencséről szólt, hanem a színtiszta erőről. Tudtam, hogy esélyem lehet bekerülni a szökésbe és ennek megfelelően intenzíven melegítettem a rajtot megelőzően. Készen álltam az egész napos szenvedésre. Minden úgy ment, ahogyan azt előzetesen vártam. Előbb egy négy fős csoport szakadt el, majd egy húsz fős boly csatlakozott ehhez. Az biztos, hogy túl sokan voltunk elől, így nem volt meg az összhang. Volt, aki dolgozott, de voltak olyanok is, akik egy másodpercig sem mentek tempót. Olyan hatvan-hetven kilométerre a céltól már megindultak a lószok. Többen is támadtak, s bár jó helyzetben voltam nem tudtam őket követni. Az utolsó mászás is nehéz volt, de sikerült ugyanazt az erőt kifejtenem, mint korábban, így végül tizenötödikként zártam. Elégedett vagyok a teljesítményemmel” – így Attila a csapata weboldalán.

Embed from Getty Images

A harmadik hétre is maradt egy szakasz a dugattyúlábúaknak, a tizennyolcadik etap keretében, de hiába dolgoztak a sprinterek vonatai, kissé későn kezdték el a „komoly” üldözést, így a szökevények hazaértek, a belga Dries De Bondt (Alpecin-Fenix) szerezte meg a győzelmet. Valter a 94. (+ 2:57) helyen érkezett, Fetter a 128. (+ 4:57), míg Peák a 137. (+ 7:31) pozíciót kaparintotta meg.

A dimbes-dombosnak aposztrofált etapok közül talán a tizenkilencedik lehetett a leginkább várt kihívás, ugyanis a castelmontei szentélynél volt a cél, a hét kilométer hosszú, átlag 6 %-os, második kategóriás hegyi befutó pedig előzetesen az összetett végkimeneteléről is dönthetett, pláne úgy, hogy a mezőny ezt megelőzően Szlovéniába is átlátogatott, ahol az első kategóriás Kolovrat várt rájuk. Viszonylag könnyedén kialakult a nap szökése, amelyben Valter Attila is ott volt, az elmenés hamar felépített egy tíz perc körüli előnyt. Az utolsó emelkedő lábánál a magyar kiválóság mellett már csak Andrea Vendrame, Alessandro Tonelli, Koen Bouwman és Mauro Schmidt tekert az élen.  Három kilométerre a céltól kezdődött el az adok-kapok, Bouwman, Tonelli, majd Attila is akciózott, ám az ötös egyszerre érte el az egy kilométeres kaput, majd a holland Bouwman indított, s mivel az utolsó kanyarban többen is kisodródtak (sajnos a Groupama-FDJ magyar bringása is), így meg is nyerte a szakaszt, Valter Attila a negyedik helyen érkezett – Fetter Erik a 88. (+ 27:40), míg Peák Barnabás a 90. (+ 27:40) lett.

Embed from Getty Images

„Most erre mit mondjak? Végre olyan lábaim voltak amelyekért dolgoztam, a csapattársamnak Clément Davynek hála pedig a szökés is összejött. Minden jól alakult. Egyrészről tudom, hogy hálásnak kell lennem, mert megmutathattam, hogy képes vagyok harcolni a győzelemért, másrészt viszont óriási csalódottság van bennem. Bírtam volna erősebb tempót is menni, ahogyan a kék trikós is, így egy nagy taktikai harc volt a vége. Utólag természetesen jó ötletnek tűnt volna gyorsabban menni, de a győzelem volt a cél, nem pedig a helyezés. Nem volt elég infóm az utolsó kanyarról, nem számítottam rá, hogy ilyen veszélyes lesz, de tudom, hogy abból a pozícióból nem nyertem volna sehogy sem. Elrontottam. Nem indultam időben, bíztam a sprintemben, mert az erő megvolt, de nem tudtam kihasználni ezt. Lassan lenyugszom és talán átértékelem azt, ami ma történt, hiszen végre játékban voltam. Olyan jó lett volna nyerni” – nyilatkozta a közösségi média oldalain Attila, aki az Olasz Körverseny történetének legjobb magyar mezőnyszakasz eredményét érte el.

Másnap Belluno és a Passo Fedaia között vezetett az útvonal, talán a viadal legnehezebb szakaszával, amely végül Alessandro Covi (UAE Team Emirates) sikerét hozta, miközben Jai Hindley (Bora-hansgrohe) közel másfél percet adott Richard Carapaznak (INEOS Grenadiers), ezzel levéve róla a rózsaszín trikót. Valter az 51. (+ 17:29), Fetter a 97. (+ 34:22), míg Peák a 103. (+ 36:45) helyen ért fel.

Az Olasz Körverseny Veronában, egy mindössze tizenhét kilométeres egyéni időfutammal zárult. Mindhárom magyar srác odatette magát, Fetter Erik a 23. (+ 1:49), Valter Attila a 31. (+ 2:05), míg Peák Barnabás a 48. (2:35) pozícióban teljesítette a kronót, amely az olasz időfutam-bajnok Matteo Sobrero (Team BikeExchange-Jayco) diadalát hozta.

Összetettben tehát Jai Hindley (Bora-hansgrohe) ünnepelhetett, Valter a 35. (+ 2:15:53) helyen abszolválta karrierje harmadik háromhetesét, Fetter Erik a 83. (+ 4:12:51), míg Peák Barnabás a 110. pozícióban (+ 5:19:47) zárta a Maglia Rosáért folyó harcot. Valter a fiatalok versenyét a fehér trikóért a TOP 10-ben, a 9. helyen zárta.

,,Véget ért a Giro d’Italia. Az egész versenyen mutatott teljesítményemmel elégedett vagyok, hiszen minden egyes szakaszon teljesíteni tudtam a feladataimat, megfeleltem az elvárásoknak. Úgy érzem, hogy nem maradt bennem több, ma is beleadtam mindent, ami még bennem volt, és ez jó érzés. Örök emlék marad 2022 májusa” – összegezte élményeit Fetter Erik az EOLO-Kometa kerékpárosa.

EREDMÉNY

'Fel a tetejéhez' gomb