Országút

2022-ben is a Giotti Victoria-Savini Due színeit erősíti Szarka Gergely

Második szezonját kezdte a román-olasz kontinentális csapatnál a 2019-es magyar bajnok

A sor MS Tina-Focus néven alakult 2018-ban, az évek során olyan versenyezők fordultak meg a keretében, mint az olasz Federico Zurlo, a szintén talján sprinter Andrea Guardini, a kolumbiai Johnatan Canaveral, hogy a kétszeres magyar bajnok Filutás Viktorról már ne is szóljunk. Gergellyel a törökországi versenyeket követően beszélgettünk.

A második szezonodat kezded a csapatnál, mik az eddigi tapasztalataid?

A Giotti Victoria-Savini Due csapat színeiben már 2020 augusztusában is versenyezhettem gyakornokként, majd csak ezt követően kaptam meg a szerződésem előbb a 2021-es, majd a 2022-es idényre. Az idei évben nagy hangsúlyt fektet a csapatvezető, Stefano Giuliani a csapategységre és arra, hogy minél jobb versenyprogramot állítson össze. A hangulatra nem lehet panasz, nagy segítség, hogy vannak olyan csapattársaim, akik egy-egy ProTeamből kerültek hozzánk, így van mit ellesni tőlük.

Hogyan telt az offseason?

Sajnos nagyon hamar elkezdődött, egészen pontosan a Tour de Hongrie-n elszenvedett bukásom volt az a pont, ahol úgy kellett döntenem, hogy leteszem a kerékpárt arra az évre. Covid-gyanús tüneteket produkáltam a versenyt követő hetekben és aztán már nem is sikerült visszarázódni a ritmusba. Hosszas mérlegelés és a csapattal való egyeztetés után arra a döntésre jutottam, hogy inkább több időt szánok a regenerálódásra. Emiatt júliustól kezdve főállású civil munkát vállaltam. Novembertől kezdtem el a szisztematikus edzéseket, a felkészülést a 2022-es szezonra. Nagyon nehéz időszak volt ez számomra, mivel sokszor este hatig dolgoztam és csak utána jöhettek az edzések, sokszor négy-öt órát töltve a nyeregben.

Milyen célokkal vágtál neki a 2022-es szezonnak?

Mindenféleképpen jó jel, hogy a történtek ellenére visszavártak a csapatba, és hiszem azt, hogy az idei év áttörést hozhat számomra. Minden évben látom magamon a fejlődést, így nem aggódom a jövő miatt. Én csak a profi hozzáállást tudom hozzátenni, az eredmények és az erő pedig előbb-utóbb ehhez hozzá fog adódni. Január 22-től egy egy hónapos edzőtábort szervezett a csapat Törökországban, ami hatalmas segítség volt ahhoz, hogy az utolsó simításokat is megejtsük az európai szezonkezdet előtt. Ez idő alatt hét UCI versenynapot abszolváltam, közte a négynapos, 2.1-es besorolású Antalyai Körversenyen is ott voltam. Mindenféleképpen hasznosak voltak ezek a viadalok, mivel megmutatkoztak a jelenlegi hiányosságaim, de az erősségeim is. Kétszer is sikerült bekerülnöm a nap szökésébe, ami jó volt, hiszen a televíziós és az online közvetítésben is tudtam mutatni a csapatszíneket, illetve a magyar zászlót is karomon. A következő megmérettetés, amelyen rajthoz állhatok a szintén 2.1-es kategóriás Coppi e Bartali lesz március 22. és 26. között.

Forrás
Fotó: Szarka Gergely FB
'Fel a tetejéhez' gomb