Kerékpársport hírek

Megnyílt az Újbuda Bringasportok Utánpótlás Centrum

Újbudáról érkezhet a hazai kerékpársport új csillaga

Az Országos Bringapark Programban elnyert támogatásnak köszönhetően egy új, 120 méter hosszú, szabadtéri kerékpáros pumpapálya épült Újbudán, a Sport11 Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont mellett. Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda 14 millió forintos hozzájárulásával létrejött beruházás a XI. kerületi önkormányzattal közösen, összesen 29,2 millió forintból valósult meg. Az aszfaltozott pálya egy olyan komplex sportattrakció, amely a jövőben nem csak a kerületi, de akár az egész fővárosi sportélet egyik ikonikus helyszínévé nőheti ki magát, amely a mozgás örömén túl valódi közösségi térként is funkcionálhat majd.

Az utóbbi években Budapest XI. kerülete az országos kerékpáros élet egyik fellegvára lett, köszönhetően az Újbuda Superior Mountain Bike Sportegyesület tevékenységének. Ez a szervezet mára hazánk legnagyobb országos keretek között működő utánpótlás-nevelő szervezete a kerékpársport terén. A csapat az újbudai székhelye mellett további 6 regionális tagszervezettel üzemel, ahol a fiatalok és az idősebbek egyaránt szervezett keretek között zajló tréningeken vehetnek részt, összesen 13 szakavatott edző irányítása mellett. Mivel az egyesület edzésein közel 250 gyermek vesz részt rendszeresen, így Tóth András, a MAKETUSZ projektvezetője az átadón a pálya létrejöttét elengedhetetlennek nevezte. Azonban ez nemcsak a versenysport miatt fontos, ugyanis alapvetően „a pumpapályára úgy kell tekinteni, mint egy modern kori játszótérre, ami egy újabb kikapcsolódási formát jelent a gyerekeknek, de a felnőttek is ugyanúgy jól érezhetik magukat rajta.”

Ahhoz, hogy Újbuda a hazai kerékpározásban még meghatározóbb szerepet tölthessen be, illetve a fiatalokat a sport, ezen belül is a számos előnnyel rendelkező kerékpársport irányába orientálhassa, létfontosságú volt a helyi sportinfrastruktúra bővítése egy új pumpapályával. Egy ilyen pályán nagyszerűen fejleszthető a mozgáskoordinációs képesség, egyensúly- és ritmusérzék, valamint javítható az állóképesség, fizikai edzettség és az izomzat. „Eddig összesen 56 pumpa- és egyéb biciklipálya létrejöttét támogattuk Magyarországon, ezen belül Budapesten ez már a harmadik pálya, amit átadunk”, mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

Nem véletlen a Superior Racing Team újbudai bázisának nevében a többes szám, mivel 7 szakág edzései valósulnak meg ezen a központi bázison szakembereik vezetésével. Újbuda Önkormányzata sikeresen pályázott a 2021-es MAKETUSZ által koordinált kormányzati bringapark projektre és ennek köszönhetően Budapest harmadik aszfaltozott pumpa pályája került átadásra és egyben felavatták a Superior csapat új bázisát. Az Önkormányzat és az egyesület közötti megállapodás értelmében, a pumpa pálya része annak a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésnek , melynek egyre több eleme valósul meg Újbudán a Dél-budai régióban a Superior csapat irányításával… A lendület 2022-ben is kitart, hiszen sikeresen pályázott az egyesület az idei bringapark projektben, így itt kerül kialakításra Budapest első hivatalos triál parkja és Magyarország első nyilvános kétállásos bringamosója. A Kánai-tó partján folyamatosan bővül az egyedülálló, bárki által szabadon használható ELEMInátor és CR technikai bringapark. ÚJBUDA BRINGASPORTOK UTÁNPÓTLÁS CENTRUM

Az Országos Bringapark Programot az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda hívta életre. A program sikerét jól mutatja, hogy a kormány 400 millió forintos keretösszeggel idén is meghirdette az Aktív Települések Program részeként futó Országos Bringapark Programot, melynek köszönhetően újabb 50 létesítmény fog épülni 2022-ben. Így a kerékpáros pályák száma év végére eléri a 106 darabot. Fontos, hogy a támogatás legfeljebb a költségek 50%-ának erejéig kérhető, a fennmaradó részt az építtetőnek kell vállalnia. A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) a kezdetektől részt vett szakmai partnerként a pályázatok elbírálásában, a program operatív lebonyolítását pedig az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) végezte.

Forrás
MAKETUSZ
'Fel a tetejéhez' gomb