Országút

Újra olasz csapatban versenyezhet Hrenkó Norbert!

A 2020-as idényt követően, 2022-től újra egy olasz csapat színeit erősíti Hrenkó Norbert, a 2021-es év U23-as kritérium bajnoka, aki a Solme-Olmo-Metalmont sorához szerződött.

A Gian Pietro Forcolin által vezetett formáció nem ismeretlen a hazai kerékpársport szeretői számára, hisz korábban már láthattuk őket a Visegrad 4 Kerékpárversenyen – ráadásul Szöllősi Ferenc révén egy honfitársunk is tekerhetett náluk. A szezon jelentős részét általában Olaszországban töltő klub, az itáliai dilettanti versenyprogram révén éves szinten közel száz versenynapot teljesít, így Norbi a lehető legjobb helyre került.

„Ismét kaptam egy remek lehetőséget, hogy kint kerékpározhassak Olaszországban a B&P Cycling Academynél, azaz a Solme-Olmo-Metalmont csapatánál. Ezt nagyrészt Stubán Ferencnek és Solymosi Jánosnak köszönhetem, akiknek nem győzök eléggé hálás lenni. Eddig nagyon jók a tapasztalataim, sokat edzünk együtt, rengeteget foglalkoznak velünk, a jó időt pedig nagyon élvezem. A szezon olasz módra nagyon hosszú lesz, korán kezdődik és egészen október végéig kitart. Szeretnék minél jobban teljesíteni, eredményes idényt abszolválni, hogy a jövőmet biztosíthassam” – nyilatkozta röviden a magyar kerekes, aki január elején utazott ki új egyesületéhez.

'Fel a tetejéhez' gomb