MKSZ hírekPara

Steiner Györgyöt a Paralimpiai Bizottság elnökségi tagjának választották

A Magyar Paralimpiai Bizottság megtartotta tisztújító közgyűlését

Újabb paralimpiai ciklusra kapott bizalmat Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság Köztestület (MPB) eddigi elnöke, a közgyűlés újraválasztotta az eddigi alelnököt, Deutsch Tamást is. A korábbi elnökségből nyolcan folytatják a munkájukat, a közgyűlés öt új tagot választott melléjük, köztük egy kerékpáros sport szakember is bizalmat kapott Steiner György személyében, köszönhetően többek közt annak, hogy az elmúlt sikeres ötéves paralimpiai ciklusban a parakerékpár mint pontszerző sportág kiemelt helyen szerepelt.

Az MPB tisztújítása már tavaly esedékes lett volna, ám a tokiói paralimpia elhalasztása miatt az MPB Közgyűlése egy évvel meghosszabbította az elnökség mandátumát. A különleges, öt éves ciklus utolsó másfél évében a magyar fogyatékos sportolók (a parasportolók, a szervátültetett sportolók, a nagyothalló és siket sportolók, a speciális olimpiai mozgalom sportolói és a fogyatékos diáksportolók) a hazai- és a nemzetközi versenyrendszer összeomlásával kellett, hogy megbirkózzanak. A magyar fogyatékos sport azonban talpon maradt, sőt, kiemelkedő sikereket ért el a sportpályákon és a sportdiplomácia terén is. Tokióban a Magyar Paralimpiai Csapat hét arany-, öt ezüst- és négy bronzérmet szerzett, az éremtáblázat 18. helyén zárt, ez minden idők (holtversenyben) legjobb eredménye.

Steiner György 42 éves sportvezető és szakmai életét tekintve a világ legnagyobb IT szolgáltató cégénél szolgáltatási vezető, nős és 3 gyermek édesapja. A Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán informatikai mérnök, az Óbudai Műszaki Főiskolán műszaki menedzser és a Gödöllői Egyetemen közgazdász diplomákat szerzett. A magyar mellett angol nyelven beszél. A kerékpársportban 1987 óta vesz részt. 5 utánpótlás magyar bajnoki címe mellett felnött versenyzőként magyar bajnoki bronzéremig jutott. Számos nemzetközi sportesemény szervezője volt a sportban többek között az utánpótlás magyar bajnokságnak is sokáig otthont adó Tamási Nemzetközi Kerékpáros Napok szervezője 5 évig, az UCI 1.2 kategóriájú nemzetközi világranglista pontokat adó Riczu Imre Emlékverseny szervezője 5 évig és két alkalommal szervezett nemzetközi parakerékpáros UCI C1 eseményt. Számos világbajnoki résztvevőt adó klubok vezetője volt mind az ép, mind a sérült sportolók közül az elmúlt 20 évben. Kiemelkedő elkötelezettsége 8 éve a parasport iránt, mint a Rió2016 és Tokió2020 paralimpiára kerékpáros versenyzőket kijuttató szakágvezető vett részt a Magyar Paralimpiai Bizottság életében. Munkája révén a parasport digitalizációs útra terelésében, a múlt eredményeinek adatbázisának felépítésében tud segíteni a nemzetközi sportdiplomácia területén is jártas szakember. Továbbá a nagyvállalati területen szerzett kapcsolatrendszerén keresztül a Bizottság kereskedelmi, szponzorációs munkájában is szeretne aktívan részt venni.

A pandéma miatt a MPB tagszervezetei számára az elmúlt másfél év elhalasztott nemzetközi-, és hazai versenyekkel teletűzdelt időszak volt. Azonban az elnökségi ciklus első három éve alatt kimagaslóan teljesítettek a fogyatékkal élő emberek sportszervezetei. A Szervátültetettek Nyári, illetve Téli Világjátékán a magyarok kimagasló teljesítménnyel, a Speciális Olimpikon a Nyári Nemzeti Játékokon felemelő eredményekkel tették büszkébbé nemzetünket, hazánk hallássérült sportolói a Siketlimpián további csodálatos eredményekkel növelték a magyar parasport sikereit, míg a FODISZ folyamatos, odaadó munkájának köszönhetően egyre több fogyatékkal élő gyermek kezdett bele a sportolásba, és tanulta meg leküzdeni az akadályokat.

Szabó László elnökjelöti programjában kiemelte: „A mögöttünk álló időszak sikerei bizonyítják a Magyar Paralimpiai Bizottság erejét, stabilitását, amely a legnehezebb időszakban is kellő támaszt tudott nyújtani sportolóknak. A fogyatékos sport világjátékain és a paralimpiai játékon elért sikerekért elsősorban a sportolókat illeti a köszönet, de az edzők, sportszakemberek, sportegészségügyi szakemberek, sportági vezetők, egyesületek, sportszövetségek munkáját is nagyra értékeljük, ahogyan természetesen a családok, barátok támogató segítségét is.” – a sportvezető hozzátette – „Az elmúlt öt évben dinamikusan emelkedett a fogyatékosok sportjának állami támogatása is. Ennek, illetve a szponzori támogatásoknak köszönhetően több sikeres programot tudott elindítani az MPB.”

A 2021. november 25-re összehívott tisztújító közgyűlés egyhangúan újraválasztotta Szabó Lászlót a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökének, Deutsch Tamást pedig a szervezet alelnökének. Az MPB munkájában elnökségi tagként Berente Judit, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének elnöke, Lengyel Lajos, a Magyar Speciális Olimpia Szövetségének elnöke, Dr. Tapolczai Gergely, a Magyar Hallássérültek Sportszövetségének elnöke, valamint Toponári Gábor, Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége ügyvezető elnöke a fogyatékosok sportjával foglalkozó sportszervezetek képviselőiként fognak részt venni. A közgyűlés ismét az elnökségi tagjává választotta Dr. Kósa Ádám, Európa Parlamenti képviselőt, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége elnökét, Nátrán Rolandot, a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnökét, Dr. Ralovich Zsoltot, az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő intézményvezető főigazgatóját, Becsey János kétszeres paralimpiai bajnok úszót, a Magyar Paralimpiai Bajnok Klubjának elnökét. Az elnökségben új tagként vesznek részt: Dr. Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője, Dr. Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára, Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért felelős államtitkára, Steiner György, a magyar parakerékpár-válogatott szövetségi kapitánya és Weisz Róbert, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség alelnöke.  A most leköszönt elnökségi tagok munkájára az MBP Köztestület továbbra is számít, így Dr. Égeni Attila az MPB Jogi és Etikai Bizottságában, Dr. Kokas Péter pedig az MPB Sportegészségügyi, Sporttudományi és Doppingellenes Bizottságában folytatja a fogyatékosok sportjáért végzett tevékenységét. A Közgyűlés újraválasztotta a Köztestület Felügyelő Bizottságát, melynek elnöke Dr. Gudra Tamás, tagjai pedig Dr. András Krisztina, valamint Dr. Pohli Viktória. Az MPB új elnökségének mandátuma a Közgyűlés döntése értelmében 2024. december 31-ig tart.

Szerző
Magyar Paralimpiai Bizottság
'Fel a tetejéhez' gomb