BMX Freestyle

Sikerrel zárult a Flatland OB

Vasárnap rendezték meg a BMX Flatland Országos Bajnokságot Budapesten, melyen rengeteg sportoló vett részt. Magyar indulók mellett öt ország képviselte magát a rendezvényen, és a profi kategória mellett amatőr, junior és girl kategóriában is összemérték tudásukat a riderek. A parádés hangulatú, egész napos eseményt a budapesti Duna Plázában tartották, ennek köszönhetően rengeteg néző is jelen volt, ezért kiváló alkalom volt a sportág népszerűsítésére.

Rob Alton az OB szervezője értékelte a vasárnapot: “Nagyon elfáradtam, de nagyon boldog vagyok, mert úgy érzem, jól sikerült az esemény, mindenki nagyon elégedettnek és boldognak látszik. A verseny nagyon profin zajlott, büszke vagyok a gyerekekre, a Sport Zone SE tanítványaira. Szerettem volna, ha mindenki meg tudja mutatni a tudását, és hogy mit tanultak nálunk. Remélem, hogy ezek után több hasonló versenyt is szervezhetünk majd, és a riderek motiválva lesznek, hogy még többet edzenek, fejlődjenek. Nagyszerű, hogy egy nyilvános plázában volt most a rendezvény, hiszen azok, akik eddig nem találkoztak ezzel a sporttal is megismerhették, és láthatták, hogy nem csak felnőtt, profi riderek trükköznek, hanem egészen kicsi gyerekek is. Talán ez motiválhatja a következő generációt, hogy kipróbálják, vagy esetleg csatlakozzanak ehhez a sporthoz. Nagyon elégedett vagyok, azt hiszem, jobban nem is sikerülhetett volna az ob.”

Rob után az összes kategória dobogósai is nyilatkoztak pár mondatban a versenyről.

A profi kategória dobogósai: Nagy Dávid harmadik, Szájer Gergely második, Vidakovich Fülöp Pál első helyezett:

Nagy Dávid: Ex profi bmx-es vagyok, eredményes, bár jelenleg nem vagyok túl aktív versenyző, de ez a verseny arra ösztönzött, lehet, vissza kéne gyakorolni magamat az élmezőnybe. Nagyon motiváló volt ez a nap, remek volt a szervezés, jól bicikliztek a versenyzők, külön feltűnő volt, hogy a feltörekvő magyarok nagyon komoly színvonalat produkáltak. Őszintén, rég volt ennyire jó versenynapom.

Szájer Gergely: Második helyet sikerült megszereznem a magyar bajokságon, aminek nagyon örülök. 2019-ben én lettem a magyar bajnok, ezt szerettem volna megismételni, de ezúttal nem jött össze. Egy hetes felkészülésem volt a verseny előtt, de úgy érzem magamhoz és felkészülési időmhöz képest sikerült magamat túlteljesítenem. Örülök, hogy ilyen helyen került megrendezésre ez az esemény, hiszen így egy nagyobb publikumnak sikerült bemutatnunk a sportot. Külön örülünk a női és a gyermek kategóriának is. Láthattuk, hogy vannak újabb feltörekvő tehetségek, és szeretnénk, ha ez továbbra is így folytatódhatna, sőt még magasabb tempóra tudnánk kapcsolni.

Vidakovich Fülöp Pál: Én nyertem az elit kategóriát, amitől elmondhatatlanul boldog vagyok. Tavaly a covid miatt nem volt megrendezve az ob, előtte pedig harmadik helyezést értem el, pedig akkor is az első hely volt a cél, szóval ez most elmondhatatlan érzés. Nagyon hálás vagyok a zsűrinek azért, hogy nem csak a magyar, hanem a nemzetközi sorolásban is első helyre kerültem.  Nagyon nagy dolog volt, hogy egy ekkora plázában tudtunk bemutatózni és ilyen nagy közönségünk volt. Nem kizárt, hogy a nézők között voltak akár új sportolók is, hiszen rengeteg gyerek is versenyzett, ami motivációként szolgálhat másoknak, hogy legyen bátorságuk kipróbálni ezt a sportot.

Az amatőr kategória dobogósai: Bordás Ákos harmadik, Császár Balázs második, Orosz Csaba első helyezett.

Bordás Ákos: 2019-ben amatőr magyar bajnok voltam, ezúttal a harmadik helyezést sikerült elérnem. Igazából örülök a teljesítményemnek, mivel augusztusban volt egy térdszalag szakadásom és onnan sikerült vissza hoznom magam. Örülök, hogy ennek ellenére sikerült összehoznom a dobogót, az pedig külön megtiszteltetés, hogy egy ekkora plázában rendezték meg ezt az eseményt, hiszen ez a sportnak kiváló lehetőség, hogy sokan felfigyeljenek rá, és remélhetőleg az utánpótlás gyarapodásban is nyoma lesz a mai napnak.

Császár Balázs: Nagyon örülök, hogy megrendezték a versenyt. Az elmúlt időszakban kevésbé voltam motivált, de ez a mai nappal változott, úgy hogy szeretném, ha minél több verseny lenne szervezve itthon.

Orosz Csaba: 2010 óta bmx-ezem, és a mai napon sikerült megnyernem az amatőr kategóriát és a nemzetközi sorolásban második helyezést értem el. 2018-ban szintén megnyertem ezt a címet, és boldog vagyok, hogy ez most ismét sikerült. Örülök, hogy sikerült megszervezni ezt a rendezvényt, és hálás vagyok Robnak, hogy a szívét-lelkét bele tette ebbe a mai napba. Rendkívül jól éreztük magunkat.

Junios és Girl kategória dobogósai: Kádár Veronika (13) harmadik, Kriston Emma (13) második, Thurászky Panni (13) első helyezett:

Kádár Veronika: Nagyon tetszett a verseny szervezése, remek volt a hangulat, örülök, hogy sikerült harmadiknak lennem. Már most várom a jövő évi országos bajnokságot.

Kriston Emma: Jó volt a mai hangulat, élveztem az egész versenyt, örülök, hogy sikerült a dobogó második fokára állnom.

Thurászky Panni: Boldog vagyok, hogy első helyezést sikerült elérnem girl kategóriában, és megnyertem a best trick-et is. Nagyon jól éreztem magam a mai napon.

Junior fiúk kategória dobogósai: Thuránszky Levente (11) harmadik, Filip Marcel (13) második, Kriston Patrik (10) első helyezett:

Thuránszky Levente: Örülök nagyon a harmadik helyezésnek, és tök jó érzés volt, hogy indulhattam egy ilyen versenyen, ahol ilyen sok ember volt és mindenki minket nézett. Nagyon jól éreztem magam.

Filip Marcel: Amatőr kategóriában indultam, de az is nagyon kiélezett volt, sok jó trükköt láthattunk. A verseny színvonala nagyon jó volt, tetszett és a szervezés is remek volt. Örülök az elért helyezésemnek.

Kriston Patrik: Junior kategóriában első lettem, és nagyon örülök, hogy megnyertem. Jó volt a verseny hangulata is.

EREDMÉNY

2021vas07novEgész napBMX Flatland Magyar BajnokságBudapest - Duna PlázaSzakágBMX FreestyleKategóriaMKSZ Országos Bajnokság

'Fel a tetejéhez' gomb