Országút

Magyar eredmények az országúti VB mezőnyversenyeiről

Fetter Erik végig támadólag fellépve 41. az U23-as futamban!

A junior fiúk mezőnyversenyén 121,4 kilométer várt az ifjúsági korosztály legjobbjaira a flandriai országúti kerékpáros világbajnokságon. A mezőny nyolc kört tett meg, a körönként négy falat tartogató Leuven körül kijelölt pályán. Négy magyar bringásnak szoríthattunk, nevezetesen Árvai Kristóf, Lepold Zoltán Antal, Mészáros Bence és Szijártó Zétény állhatott oda a rajtvonalhoz.

Magyar junior válogatott a világkupán

Hatalmas tempóban kezdődött a verseny, folyamatosak voltak a támadások, a sebesség azt követően sem csökkent miután egy három fős szökés ellépett. Sajnos Mészáros Bence már a második körben kénytelen volt kiszállni, Szijártó Zétény belekeveredett egy bukásba, a legjobban Árvai Kristóf tartotta magát, aki mindössze a táv feléhez közeledve szakadt le a főmezőnyről – Lepold Zoltán Antal eközben a verseny egyik előzetes favoritjának kikiáltott, szintén bukásba kerülő belga Cian Uijtdebroeks csoportjában tempózott. Miután az igencsak megfogyatkozó esélyesek sora megfogta a szökést, egy újabb, előbb öt, majd nyolc fős csoport szakadt el, mialatt két körrel a vége előtt a Szijártót és az idő közben ide visszacsorgó Árvait – aki szintén bukásba keveredett miután utolérte őt az Uijtdebroeks féle csoport – is magába foglaló, tizennégy és fél perces hátrányban lévő sort sem engedte már tovább a verseny zsűrije.

A világbajnoki címet végül a többek között az idei szezonban a magyarországi One Belt One Road Nations’ Cup ifjúsági világkupát is megnyerő norvég Per Strand Hagenes szerezte meg – Lepold Zoltán Antal 62. (+ 8:26) lett.

A vb ötödik versenynapjának délutánján az U23-as fiúk mezőnyversenye következett. Antwerpenből indulva 161,1 kilométert abszolváltak, a bevezető szakaszt követően két különböző körpályát és ezzel együtt összesen húsz falat leküzdve. Az indulók között Fetter Erik és Karl Ádám is ott volt. Az ifjúsági korosztály futamához hasonlóan végig nagyon ideges volt a mezőny, már a neutrál rajt alkalmával is több bukás történt, sajnos az egyikben Ádám kerékpárja is megsérült, aki így kénytelen volt cserebringával nekivágni a penzumnak. A nap szökésének megfogását követően a viadal érdemi része a leuveni körpályán zajlott. Az utolsó kört minimális előnnyel kezdhette meg egy kisebb csoport – a főmezőnyben eközben remekül tartotta magát Fetter Erik, sőt többször mutatta is az élen magát. A következő emelkedő végén az olasz Filippo Baroncini akciózott, aki ki is tartott a végéig, így olasz világbajnokot ünnepelhetett a nagyérdemű, közben Erik kiválóan mozgott az utolsó kilométereken, többször is megpróbálva elszakadni – sikertelenül.

Fetter Erik tizenhét másodperc hátránnyal a 41. helyen zárta a világbajnokságot, míg Karl Ádám 2 perc 41 másodperc lemaradással az 57. helyen gurult át a célvonalon.

Az U23-as mezőnyverseny videós összefoglalója


„Nem volt egy egyszerű nap, iszonyatos káosz volt, bukások bukások hátán, már csak a lassú rajtban volt körülbelül öt, úgyhogy én az első 50 kilométeren az utolsó pozícióban a mezőny mögött közlekedtem, hogy biztos, ami biztos ne legyek bukásban. A belgák és a spanyolok főembere és az összes nagy esélyes mind így gondolkodott, mindenki hátul jött velem, ez elég jó volt. Aztán egyre keményebb lett a verseny. Ahogy beértünk a klasszikus körökre, ott is folyamatosak voltak az esések, amik eléggé befolyásolták a versenyt. Szerencsére az összesből kimaradtam.

Ahogy közelítettünk a végéhez, a Dér Zsolt, szövetségi kapitánnyal megbeszélt taktikánkat követve kezdtem egyre előrébb menni, hiszen egész nap az utolsó körre vártam, addig csak a mezőnyben bújtam, próbáltam a lehető legtöbb energiát megspórolni. Ahogy beindult a nagy verseny a végén, onnantól kezdve elől helyezkedtem, amennyire csak tudtam. Egyébként ugyanazt a taktikát tűztük ki célul, mint az olasz, aki végül nyert, hogy az utolsó nagy emelkedőn egy mindent bele támadást indítsunk. Az én gondom az volt, hogy az emelkedő elején sajnos kicsit bezártak, és nem bírtam támadni, mert előttem és mellettem is volt versenyző. Ezért nagy kár. Ott el is ment az olasz versenyző, és szerintem a nagy nemzetek ott elkövettek egy nagy hibát, hogy nem kezdték el egyből üldözni, hanem folyamatosan egymásra nézegettek és nem nyomták, úgyhogy lett egy akkora előnye az olasznak, hogy onnan meg is nyerte.

Mivel viszonylag nagy mezőnnyel mentünk a cél felé, tudtam, hogy ott vannak a legjobb sprinterek felvezető emberekkel, akikkel szemben nem lesz esélyem, úgyhogy nagyjából egy kilométernél megint támadtam. Az volt a balszerencsém, hogy pont egy olasz jött velem, aki nem dolgozott be, mert elől volt egy embere, így nagyjából 300 méterre a cél előtt megfogtak, ahonnan már csak begurultam. A nap fő célja az volt, hogy talpon maradjak, kimaradjak a bukásokból. Ez sikerült, jól versenyeztem, ennek pedig örülök” – mondta Erik, akinek a világbajnoksággal nem ért véget a szezonja, még több olasz egynapos vár rá csapata, az EOLO-Kometa Cycling Team színeiben.

Antwerpen és Leuven között egy hosszabb bevezető szakaszt, majd a két körpálya emelkedőit abszolválva 268,3 kilométer várt az elit férfiak mezőnyére. Az összesen negyvenkét falat tartogató penzum készen állt arra, hogy megrostálja a 195 fős karavánt, ahol Peák Barnabás képviselte a magyar színeket. A verseny féltávját követően indultak meg az érdemi támadások – bár a belga Remco Evenepoel már 180 kilométerrel a vége előtt is próbálkozott -, sajnos a penzum ezen részén ért véget, többekhez hasonlóan, Barna versenye is. A francia Julian Alaphilippe címvédésével záruló, sokak szerint az év legjobb, leglátványosabb versenyét hozó viadalát végül csak hatvannyolcan tudták befejezni.

EREDMÉNYEK

Men Junior – Road Race

POS NAME NAT RESULT PTS

1

PER STRAND HAGENES NOR 2:43:48 20

2

ROMAIN GREGOIRE FRA +19 17

3

MADIS MIHKELS EST +24 15

62

ZOLTÁN ANTAL LEPOLD HUN +8:26
KRISTÓF ÁRVAI HUN DNF
ZÉTÉNY SZIJÁRTÓ HUN DNF
BENCE MÉSZÁROS HUN DNF
Forrás
Fotó: Fetter Erik FB
'Fel a tetejéhez' gomb